Feleslegesen dob ki egymilliárdot a kormány

Feleslegesen dob ki egymilliárdot a kormány

Scheiring GáborScheiring Gábor Az LMP szerint Orbán Viktor pénteken bejelentett újabb nemzeti konzultációja a munkahelyteremtésről teljesen felesleges lépés, "egy egymilliárd forintos pénzkidobás". Így látja Scheiring Gábor képviselő.

Az ellenzéki politikus kijelentette, az új nemzeti konzultáció elindítása annak beismerése, hogy megbukott a kormány munkahelyteremtő programja. Hozzátette, hogy a 16 újabb “felesleges kérdés” helyett az LMP csak kettőt tenne fel a kabinetnek, hol van az egymillió új munkahely és ki lesz Matolcsy György utódja a nemzetgazdasági tárca élén. A képviselő leszögezte, hogy gyökeres gazdaságpolitikai fordulat nélkül nem lehet munkahelyeket teremteni. Emlékeztetett azokra a korábbi javaslataikra, amelyek – többek között – a többkulcsos adórendszer visszaállításáról és egy úgynevezett zöld beruházási alapról szóltak. Utóbbiról azt mondta, hogy annak létrehozásával egy év alatt nyolcvanezer új munkahelyet lehetne létrehozni.  Meglátása szerint ezzel szemben a munkahelyek száma csak a közfoglalkoztatás miatt tud egyáltalán stagnálni, miközben a nyíltpiaci munkahelyekből egyre kevesebb van.  

Scheiring Gábor álszentnek nevezte a kormányfő által kiemelt, a válságadókról szóló kérdést. Azt mondta, hogy ennek nincsen értelme, mert egyfelől a miniszterelnök megválaszolta saját felvetését, másfelől pedig a parlament már elfogadta a vonatkozó adójogszabályok döntő részét. Hozzátette, az LMP minden a cégek extraprofitját csökkentő lépést támogat, de azt is el szeretné érni, hogy ezzel párhuzamosan az árak is csökkenjenek és az állampolgárok zsebében több pénz maradjon. Orbán Viktor miniszterelnök pénteken az MR1-Kossuth Rádió 180 perc című műsorában jelentette be, hogy új nemzeti konzultáció kezdődik, amelynek során ezúttal elsősorban a munkahelyteremtéssel összefüggő kérdésekben kéri ki az emberek véleményét a kormány. A kérdések közül a kormányfő példaként említette a méltányos tehermegosztás ügyét, amellyel kapcsolatban felidézte a 2010-ben kivetett bank- és válságadót. “Miután lejárt a három év, most ismét el kell döntenünk azt a kérdést, hogy ezek csak egy átmeneti válságintézkedésnek voltak-e tekinthetőek, vagy pedig azt akarják a magyarok, hogy hosszabb távon is mindez maradjon része a magyar közteherviselés rendszerének. Én az utóbbira fogok szavazni, amikor kitöltöm a kérdőívet” – fejtette ki. Arra a kérdésre, hogy mennyit befolyásolnak majd a kérdőívek, hiszen a jogszabályok egy része már átment a parlamenten, azt válaszolta: “részben átmentek, részben nem, részben majd új jogszabályok következnek belőlük”. A 16 kérdésből álló konzultációs íveket várhatóan kedden kezdik kiküldeni a mintegy nyolcmillió nagykorú állampolgárnak. Ez már a negyedik konzultáció – jelezte Orbán Viktor, emlékeztetve az új alkotmánnyal, a szociális kérdésekkel kapcsolatos konzultációra, valamint a nyugdíjasokkal folytatott egyeztetésre.