Ezen változtatna a PM

Szabó Rebeka szerint múlt év októbere óta mintegy százhúsz ember hűlt ki az országban, több, mint az előző tél hasonló időszakában. A PM elnökségi tagja szombati budapesti sajtótájékoztatóján a hajléktalan-ellátási rendszert bírálta és hiányolta a szegényebb rétegek lakhatását segítő programokat.

Az ellenzéki politikus a Magyar Szociális Fórum adatait idézve arra hívta fel a figyelmet, hogy a hideg miatt meghaltak között nem csak fedél nélkül élő emberek voltak, hanem mintegy félszázan olyanok is, akik saját fűtetlen otthonukban vesztették életüket. Hozzátette, a legfiatalabb 20, a legidősebb 92 éves volt. Azt is mondta, hogy az elmúlt tél teljes időszakában 119-en haltak meg kihűlés miatt.

Szabó Rebeka közölte, hogy több százezer gyerek él egészségtelen, penészes vagy folyóvíz nélküli lakásban. Úgy fogalmazott, hogy akik ilyen körülmények között élnek, azokra nem hat a kormány “hazug rezsicsökkentési politikája”. Szerinte a vasárnap életbe lépő, a szociális támogatásokat érintő törvény módosításával a kormány több milliárd forintot von ki az ellátási rendszerből, továbbá megszünteti a családok lecsúszását megakadályozó országos adósságkezelési és a lakhatási támogatást is.

A politikus kitért arra is, hogy az elfogadott fővárosi költségvetés szerint 14 millió forinttal kevesebbet fognak költeni a hajléktalanoknak szánt juttatásokra, mint a korábbi években. A vasárnap lejáró kilakoltatási moratóriumra utalva Szabó Rebeka elmondta, a PM azt követeli, ne történjenek elhelyezés nélküli kilakoltatások, legalább átmeneti szállást biztosítsanak az otthonukat elvesztő családoknak. Úgy vélte, hogy a szegényebb családok biztonsága érdekében több önkormányzati szociális bérlakásra lenne szükség.