"Ez lesz a Miniszterelnöki Kabinetiroda fő dolga"

Rogán AntalA Miniszterelnöki Kabinetiroda nem egy szakminisztérium, hanem a kormányfő munkáját segítő kormányzati szerv, "elsődleges dolga az, amit a miniszterelnök feladatként meghatároz". Ezt nyilatkozta Rogán Antal az MTI-nek.

Kedden került a parlament elé az a törvénymódosítási javaslat, amelynek értelmében önálló minisztériumként alakulhat meg a Miniszterelnöki Kabinetiroda mint az általános politikai koordinációt ellátó tárca. A szervezet leendő vezetője a Fidesz leköszönő parlamenti frakcióvezetője, Rogán Antal, aki a kormánypártok múlt heti velencei frakcióülése előtt jelentette be, hogy október 1-jétől a kormányfő politikai kabinetfőnöke lesz.

Rogán Antal kedden az MTI-nek nyilatkozva kifejtette, a rendszerváltás óta minden kormányfőnek volt miniszterelnöki kabinetje és kabinetfőnöke. A mostani kormányzati modellben a Miniszterelnökség egy sok feladattal rendelkező, önálló tárcává vált – folytatta -, így Orbán Viktor kormányfő úgy döntött, hogy a Miniszterelnöki Kabinetiroda mint általános politikai koordinációt ellátó szervezet szintén önálló minisztériumként működjön.

A kabinetirodához tartozik majd a miniszterelnök személyes munkaszervezete, fő feladata ugyanis a kormányfő munkájának segítése lesz – közölte a fideszes politikus. Mint fogalmazott: “ha lesznek is a kabinetirodának konkrét feladatai, minden munkatársnak az lesz az elsődleges dolga, hogy a miniszterelnök munkáját segítse”. Azt, hogy ezen kívül milyen önálló egységek milyen önálló feladatokat látnak majd el a kabinetirodán belül, a kormány statútumrendelete fogja meghatározni a későbbiekben. Kérdésre annyit mondott, hogy a kormányzati munka politikai koordinációjához szerinte hozzátartozik a kommunikáció koordinációja is.

Rogán Antal jelezte, formális kinevezése a Miniszterelnöki Kabinetiroda élére azt követően történhet meg, hogy az Országgyűlés az előtte fekvő törvényjavaslat elfogadásával – leghamarabb a jövő héten – dönt a szervezet felállításáról. Hozzátette, a kabinetiroda szervezeti felépítéséről már vannak elképzelései, de ezeket csak később, hivatalos kinevezése után kívánja ismertetni.