Tévút, hogy a kormány újabb áremelésekkel és megszorításokkal akarja kezelni az általa okozott válságot. Erről beszélt a Demokratikus Koalíció ügyvezető alelnöke keddi online sajtótájékoztatóján.
Molnár Csaba utalt a sajtóban megszólaló szakértőkre, akik szerint az élelmiszer-árstopok kivezetése újabb élelmiszerdráguláshoz fog vezetni.
“A csirkemell vagy a sertéscomb 500-600 forinttal drágulhat kilónként, míg az étolaj akár negyven százalékkal is többe kerülhet”
– közölte a politikus.
Az EP-képviselő úgy fogalmazott:
“az árstopok kivezetése az egyik első lépése az Orbán-kormány legújabb megszorítócsomagjának, amiben a kormány hozzá fog nyúlni már a családtámogatásokhoz is, az erről szóló kormányhatározat szerint”.
Az újabb áremelés, valamint a családtámogatások megnyirbálás minden egyes magyar családnak fájni fog a következő hónapokban és években – szögezte le Molnár Csaba.