Az ellenzéki politikus, a DK árnyékkormányának energia- és rezsiügyi árnyékminisztere kifejtette:
“folytatódnak az Orbán-kormány megszorításai és áremelései, péntektől 627 forint lesz a benzin és 628 forint a gázolaj literenkénti ára.”
Közölte, 2009 első negyedévében, még a Gyurcsány-kormány idején, 247 forintba került egy liter benzin és 250 forintba a gázolaj. Ez azt jelenti, hogy
“péntektől két és félszer annyiért fogunk tankolni, mint a Gyurcsány-kormány idején”
– jelentette ki, majd hangsúlyozta, súlyos gazdasági katasztrófa elé néz Magyarország, ha a kormány nem hagy fel azonnal az olyan megszorításokkal, mint a benzináremelés. Az elmúlt hónapok különadói, megszorításai és az infláció miatt bekövetkezett Európa-rekorder élelmiszerdrágulás után mára nyilvánvaló, hogy “a megszorítások és az áremelések politikája” elbukott – fogalmazott.
Varju László kiemelte, nem az árakat, hanem a béreket és a nyugdíjakat kell emelni, erre készül
“a Dobrev Klára vezette szociáldemokrata árnyékkormány a kormányváltás után. Nem elvenni kell az emberektől, hanem adni nekik”, ez az egyetlen módja annak, hogy helyreállítsák a magyar gazdaságot”
– mondta, majd hozzátette, ehhez azonban “ennek a kormánynak mennie kell”. Kitért arra is, Varga Mihály pénzügyminiszter 2008-ban úgy fogalmazott, hogy az üzemanyagárak féken tartása azért különösen fontos, mert a benzin és a gázolaj árának emelkedése miatt más termékek is drágulnak, az infláció pedig tovább növekszik.