Elmarad az ellenzéki összefogás rendezvénye

Elmarad az ellenzéki összefogás rendezvénye

A várható vihar és az erős szél miatt elmarad az ellenzéki összefogás délután 3 órára Budapestre tervezett tüntetése.

Az Együtt-PM közleménye szerint azért mondták le a rendezvényt, mert nem kockáztatják senki testi épségét. A döntést a rendőrséggel folytatott konzultáció után hozták meg. Közölték azt is, hogy a választásig hátralévő hétvégék egyikén pótolják a rendezvényt. Ennek időpontjáról, helyszínéről az ellenzéki szövetség tagjai hétfőig döntenek. Az ellenzéki összefogás pártjai délután 3 órától a fővárosi Szabad sajtó útján tartottak volna közös rendezvényt, amelyet Talpra, magyar! szlogennel hirdettek. A demonstráción beszédet mondott volna sorrendben Gyurcsány Ferenc, a Demokratikus Koalíció elnöke, Szabó Tímea, az Együtt-PM társelnöke, Fodor Gábor, a Magyar Liberális Párt elnöke, Bajnai Gordon, az Együtt-PM szövetség vezetője, valamint Mesterházy Attila miniszterelnök-jelölt, a MSZP elnöke. Az Országos Meteorológiai Szolgálat szombat éjfélig szóló veszélyjelzése szerint másodfokú, vagyis narancssárga figyelmezetés van érvényben több megye mellett a fővárosban is. Ezeken a területeken a legerősebb széllökések az óránkénti 90 kilométeres erősséget is meghaladhatják. Bajnai Gordon, az Együtt-PM vezetője szombaton a fővárosi Petőfi szobornál, a Magyar Liberális Párt rendezvényét követően azt mondta, mindenképpen meg fogják tartani rendezvényét és “mindenképpen lesz kormányváltás április 6-án, időjárástól függetlenül”.

Az Együtt-PM szövetség vezetője úgy fogalmazott, lassan kezdenek hozzászokni az időjárási nehézségekhez, mert tavaly ugyanezen a napon a rendkívüli havazás miatt ezrek rekedtek a hóban. A volt miniszterelnök elmondta, hogy a szombati rendezvényt azután mondták le, hogy szervezőik konzultáltak a rendőrséggel és a meteorológusokkal. Szavai szerint egy ekkora rendezvényt nem lehetett volna felelősséggel megtartani, mert senkinek a testi épségét nem szabad kockáztatni.