Elhibázott ötletnek tartja ezt Gyurcsány Ferenc pártja

Elhibázott ötletnek tartja ezt Gyurcsány Ferenc pártja

Varju LászlóA DK egy "régi bölcsességet" idézett, miszerint egy kormányban azért van pénzügyminiszter, hogy gátat szabjon kollégái költekezésének. Azt mondják, a pénzügyminiszter feladatait az Orbán-kormányban ellátó Varga Mihálynak azonban ez saját magával kapcsolatban sem sikerül.

“A Várnegyedben tervek szerint hivatalául szolgáló épület átépítése több mint 40 milliárd forintba kerül. Fejenként 4000 forinttal vagyunk kénytelen hozzájárulni ahhoz, hogy Varga székhelye az eredeti, 1903-as, historizáló stílusa miatt már akkor is bírált alakot öltse.

A Demokratikus Koalíció kevés elhibázottabb ötletet tud elképzelni a kormányzati negyed várbeli kialakításánál. A 70 éve kulturális és turisztikai funkciókat ellátó Várnegyed erre a célra már csak a közlekedés szempontjából is eleve alkalmatlan. A szükséges átépítések rombolják a Várnegyed arculatát, veszélyeztetve a budapesti világörökségi helyszín fennmaradását is. Az átalakításokra szánt sok százmilliárdnak pedig ezernyi jobb helye lenne az omladozó egészségügytől kezdve a lepusztult oktatáson keresztül az éhezők és a fagyhalál évenkénti többszáz áldozatának megsegítéséig. A kormány Várba költöztetésének egyedüli célja látványként is megjeleníteni a saját maguk számára az élet valamennyi területén biztosított kiváltságokat. Azt, amit nyolc éve minden lehetséges alkalommal amúgy is a képünkbe vágnak: hogy Orbán magasról tesz az országra” – írta Varju László, a DK alelnöke közleményében.