Elhelyezhetők választási plakátok villanyoszlopokon

Elhelyezhetők választási plakátok villanyoszlopokon

A plakátok villanyoszlopon való elhelyezése nem sérti a választási eljárás szabályait, így emiatt a választási bizottságok nem állapíthatnak meg jogsértést. Ez áll a Kúria végzésében, amit egy Hajdú-Bihar megyei választási plakát-kihelyezéssel kapcsolatban hozott.

Az ügy előzménye, hogy egy magánszemély kifogást nyújtott be a berettyóújfalui választási bizottsághoz, mert egy villanyoszlopra választási plakátokat helyeztek el. A választási bizottság helyt adott a kifogásnak, megállapította, hogy a képviselőjelölt plakátjának elhelyezése megsértette a reklámtáblák, reklámhordozók közutak melletti elhelyezésének részletes szabályairól szóló kormányrendeletet, és így a választási eljárási törvényt. A jogsértés tényének megállapítása mellett eltiltotta a jogsértőt a további jogsértéstől. Az ügy fellebbezés nyomán a Nemzeti Választási Bizottsághoz került, amely helybenhagyta az oevb határozatát.

A kérelmező ezt követően bírósági felülvizsgálati kérelmet nyújtott be a Kúriához, kérve a határozat megváltoztatását és a kifogás elutasítását. Arra hivatkozott, hogy a kormányrendelet nincs összhangban az alaptörvényben is elismert véleménynyilvánítási szabadsághoz való joggal és a választhatóság jogának gyakorlásával, és azt állította, a választási plakát elhelyezése a véleménynyilvánítás szabadságához fűződő jog védett gyakorlása körébe esik.

A Kúria végzésében megváltoztatta az oevb és az NVB határozatát, és a kifogást elutasította. A végzés ellen további jogorvoslatnak nincs helye.

A Kúria végzésében arra mutatott rá – ellentétben az NVB határozatában megfogalmazottakkal szemben -, hogy a választási plakát elhelyezésére vonatkozó szabályokat a választási eljárásról szóló törvény (Ve.) választási kampányról szóló fejezete tartalmazza. A választási plakát tekintetében a törvény azt az általános szabályt rögzíti, hogy a plakát a kampányidőszakban – meghatározott kivételekkel – korlátozás nélkül elhelyezhető.

A Kúria szerint ez a szabályozás összhangban áll az Alkotmánybíróság határozataival, amelyek szerint a véleménynyilvánítás szabadsága kiterjed a választási kampány során a jelöltek és a jelölő szervezetek által folytatott kampánytevékenységre – amelynek egyik eszköze a plakátok készítése, elhelyezése -, valamint, hogy a választási kampány a véleménynyilvánítás szabadságának megnyilvánulási formája.

A választási eljárási törvény helyes értelmezése szerint a választási plakát elhelyezésére kizárólag a Ve. rendelkezései az irányadóak. A választási szervek az e rendelkezéseknek való megfelelést vizsgálhatják, míg a közúti közlekedési szabályok, továbbá a reklámtáblák elhelyezésére vonatkozó rendeleti szabályokat nem alkalmazhatják, tekintve, hogy a Ve. egy zárt szabályrendszert alkot – hangsúlyozta a Kúria.

A Kúria emlékeztet rá: a Ve. rendelkezik az egyes építményeken való plakátelhelyezéshez nélkülözhetetlen tulajdonosi, bérlői, vagyonkezelői hozzájárulás szükségességéről, a meghatározott célú, így műemlékvédelmi, környezetvédelmi okból indokolt közterületeken érvényesülő önkormányzati rendeleti tilalomról, az önálló hirdető-berendezés és óriásplakát elhelyezéséhez kapcsolódó közterület-használatra vonatkozó szabályok alkalmazásáról. Tiltja a jogszabály azt is, hogy a plakátok egymást eltakaró, fedő kihelyezését és előírja, hogy az károkozás nélkül legyen eltávolítható.

A választási szervek által alkalmazott, a közúti közlekedésről szóló törvény (Kkt.) a reklám célú berendezések esetében tiltja a villanyoszlopon való elhelyezést, de a Kkt. a reklám célú berendezés fogalmát nem határozza meg, így nem vonja szabályozási körébe a választási plakátot. A kormányrendelet ugyan pontosítja ezt a fogalmi kört, abba beleérti a választási plakátot is, azonban e rendelkezés alkalmazását a Ve. nem teszi lehetővé, így a korlátozás nélküli elhelyezés főszabályát e rendelkezés sem ronthatja le – olvasható a Kúria végzésében.

Ezek alapján a Kúria megállapította, hogy a plakátok villanyoszlopon való elhelyezése nem sérti a választási eljárási törvényt, így emiatt jogsértés megállapítására és az attól való eltiltásra nem kerülhet sor.