Elfogadta a parlament a "Stop Sorost"

Elfogadta a parlament a "Stop Sorost"

Országház

Pintér Sándor belügyminiszter kétharmados támogatást igénylő előterjesztését 160 igen szavazattal, 18 nem ellenében fogadta el a parlament. Az új Btk.-paragrafus szerint a jogellenes bevándorlás elősegítését, támogatását az követi el, aki szervező tevékenységet folytat azért, hogy Magyarországon menedékjogi eljárás kezdeményezését tegye lehetővé olyasvalakinek, aki nincs üldözésnek kitéve ott, ahonnan – vagy amely országon keresztül – érkezik. A szervező tevékenység irányulhat arra is, hogy tartózkodási jogcímet szerezzenek jogellenesen belépőknek. Ha súlyosabb bűncselekmény nem valósul meg, ezek a tettek vétség miatt elzárással büntetendők.

Aki viszont ezeknek a bűncselekményeknek az elkövetéséhez anyagi eszközöket szolgáltat vagy a szervező tevékenységet rendszeresen folytatja, egy évig terjedő szabadságvesztéssel büntetendő. Ugyanígy kell szankcionálni azt, aki a bűncselekményt vagyoni haszonszerzésért, több embernek segítséget nyújtva vagy a 8 kilométeres határzónában követi el. Módosult a menedékjogi törvény is, amelynek értelmében ezentúl nem lehet elfogadni annak a menedékkérelmét, aki olyan országon keresztül érkezik Magyarországra, ahol nincs kitéve üldözésnek, súlyos sérelem veszélyének, vagy ha az az ország, amelyen keresztül utazott, megfelelő védelmet biztosított vagy biztosított volna, ha a kérelmező ilyen igénnyel él.