Az erről szóló kormányrendelet kedden jelenik meg.
“A döntés szintén a közösségi élet újraindulásához járul hozzá, mert a támogatásból sportfejlesztéseket lehet megvalósítani”
– mondta Novák Katalin
Azt mondta: az általa vezetett operatív törzs keddi ülésén arról született javaslat, hogy a kormány négy vidéki, sport- és közösségi létesítmény fejlesztésére biztosítson forrást a közösségi élet újraindításáért és megerősítéséért. A fejlesztések Turán, Tarpán, Komlón és Edelényben valósulhatnak meg. A miniszter a jelenlegi járványügyi intézkedésekkel kapcsolatban emlékeztetett: miután a koronavírus ellen beoltottak száma elérte az 5,5 milliót, a korlátozások jelentős része megszűnt. Így például az egészségügyi és szociális intézmények kivételével megszűnt az általános maszkhasználati kötelezettség.
Novák Katalin felhívta a figyelmet arra, hogy egy már megjelent kormányrendelet szerint július 31-ig meghosszabbították azt az intézkedést, amelynek köszönhetően az ételek házhozszállítása, rendelése és elvitele esetén 27 százalék helyett 5 százalékos áfakulcs van érvényben.
Beszámolt arról is, a kormány és a budapestiek között megállapodás született arról, hogy még idén több mint 10 milliárd forintos támogatást kapnak budapesti kerületek és a főváros az egészségügyi alap- és járóbeteg-ellátás fejlesztésére.
“A támogatást olyan beruházásokra biztosítják, amelyek már megfelelően előkészítettek”
– tudatta, hozzátéve: arról, hogy mire használhatók fel a források, a Magyar Közlönyben jelenik majd meg egy lista, amelyet a kormány a fővárossal együttműködve állított össze. Kérdésre válaszolva elmondta: a megállapodásba olyan garanciákat építettek be, amelyek garantálják, hogy a főváros ne használhassa más célra a forrásokat. Novák Katalin azzal összefüggésben, hogy a Semmelweis Egyetemen lehetőséget biztosítanak az oltások után kialakuló ellenanyagszint mérésére, azt mondta: nincs olyan törekvés, hogy ezt a kormány országos akcióvá tegye, de örömtelinek nevezte, hogy az egyetem ebben is úttörő.
A gyermekvédelmi törvénnyel kapcsolatos kérdésekre úgy reagált, a törvény a gyermekek védelmét szolgálja, a 18 év felettiekre egyáltalán nem vonatkozik. Azt mondta: a törvény nem diszkriminatív, nem jogsértő, és még nincs olyan vizsgálat, amely kimondta volna ennek az ellenkezőjét.
Az építőanyagárak szabályozását illető kérdésre azt felelte, a kormány célja, hogy gátat szabjon az áremelkedésnek, ezzel lehetővé téve, hogy a családtámogatások a lehető legnagyobb segítséget jelentsék. Szabó Tünde, az Emberi Erőforrások Minisztériumának sportért felelős államtitkára arról beszélt: a koronavírus-járvány alatt nagyon fontos volt, hogy a sportlétesítmények fejlesztései ne álljanak le.
“A kormány döntéseinek és támogatásának köszönhetően ez így is történt, és jelenleg is sok projekt vár fejlesztésre országszerte”
– tette hozzá.
Kiemelte, a kormány járványkezelésének köszönhetően telt házzal lehetett megtartani a Puskás Arénában a labdarúgó-Európa-bajnokság Magyarországon megrendezett mérkőzéseit, és sok olyan program indulhatott el, amely az utánpótlásnevelést és a szabadidősportot támogatta, ezzel több ezer gyermeknek és családnak lehetővé téve a mindennapos mozgásgazdag életmódot.
Beszámolt arról, hogy folytatódik a nemzeti köznevelési infrastruktúra-fejlesztési program, a nemzeti szabadidős egészség- és sportparkok építése, a honvédelmi sportközpontok fejlesztése, a budapesti pályafejlesztési program, a kézilabda-munkacsarnokok fejlesztése, és hamarosan indul az “Úszó nemzet” program
A budapesti mellett fontos a vidéki sportélet támogatása is, ezért a “Hiszek benne” sportprogramok a kis és közepes sportegyesületeket és a szabadidősportot segíti.