A párt MTI-nek eljuttatott szerdai közleménye szerint a további atomerőművi blokkok építése az energiahatékonyság növelése és a megújuló energiaforrások térnyerése “ellen dolgozik”, miközben “közpénzek milliárdjai folyhatnak el Fidesz-közeli cégeknek”. Rámutattak, a bővítés költsége 3000 milliárd forint, a magyar GDP 10 százaléka. Megjegyezték: “erre az Orbán-kormány részéről bóvlikötvény kategóriába sodort hazánk soha nem fog hitelt kapni”. Eközben a megújuló energiaforrások fejlesztésére vagy a hazai foglalkoztatást érdemben növelő energiahatékonysági beruházásokra néhány milliárd forintot szán csak a kormány – tették hozzá. Megemlítették, hogy az atomenergia költsége egyre nő, míg a megújuló energia költsége rohamosan csökken, a következő tíz évben pedig nincs döntéskényszer, ezért meg kellene várni, “mire jut Németország vagy az atomerőművek végleges kivezetése mellett döntő számos más állam”. Úgy fogalmaztak: “a paksi bővítés ‘Fideszgazdasági’ szempontból valóban kiemelt jelentőségű beruházás, amely kellően nagy és kellően kontrollálható. Simicska Lajos cégei máris több, mint félmilliárd forinttal részesedtek az álomprojektből”.
A kormányszóvivői iroda szerdán arról tájékoztatta az MTI-t, hogy Orbán Viktor miniszterelnök vezetésével kormánybizottságot állít fel a paksi atomerőmű bővítésével kapcsolatos stratégiai döntések előkészítésére a kormány, a bizottság további két tagja Németh Lászlóné nemzeti fejlesztési miniszter és Matolcsy György nemzetgazdasági miniszter.
A közlemény szerint a kormány a paksi atomerőmű telephelyén létesítendő új atomerőművi blokk (blokkok) megvalósítását a nemzetgazdaság szempontjából kiemelt fontosságú és az energiaellátás biztonsága szempontjából alapvetően szükséges beruházásnak tekinti.
A kabinet azt a célt tűzte ki, hogy előkészíti a paksi telephely bővítését két új blokkal, hogy azok 2020 és 2030 között üzembe lépve hozzájárulhassanak a nemzetgazdaság fenntartható fejlődéséhez. Ennek megvalósításával a magyarországi nukleáris kapacitás további évtizedekre fenntarthatóvá válik, miután a jelenleg működő blokkokat 2037-ig leállítják – közölte a kormányszóvivői iroda.
A tájékoztatás szerint a hazai ellátásbiztonság, árstabilitás garantálása atomerőművi blokkok létesítését teszi szükségessé. A részletes rendszervizsgálatok alapján 2020 és 2030 között a hazai rendszerbe 2-3000 megawatt atomerőművi kapacitás beépíthető és kihasználható. A számítások alapján csak ezzel biztosítható a fogyasztói árak minimalizálása, a világpiaci tüzelőanyag-áraktól csekély mértékben függő fogyasztói árstabilitás. Az atomerőművi blokkok létesítését indokolja a széndioxid-kibocsátás klímavédelmi követelmények által elvárt csökkentése is – áll a közleményben.