DK: Mely állami cégektől kapott még közpénzt a Békemenetet szervező CÖF?

DK: Mely állami cégektől kapott még közpénzt a Békemenetet szervező CÖF?

Az Átlátszó.hu internetes portál derítette ki, hogy a Szerencsejáték Zrt. leányvállalata idén júliusban 40 millió forintot adott a Békemenet szervezőinek. Gyurcsány Ferenc pártja szerint a Civil Összefogás Fórum nem először járt idén nagyon jól: korábban két részletben már 170 millió forintot kapott szintén a Szerencsejáték Service Nonprofit Kft. és a Magyar Fejlesztési Bank jóvoltából.

“A Demokratikus Koalíció már meg sem lepődik, hogy Orbán pártünnepélye mögött a magyar adófizetők és az állami cégek kormányutasításra elköltött százmilliói állnak. A DK írásbeli kérdéssel fordul a kormányhoz és Orbán háztáji civiljeihez, a Civil Összefogás Fórumához, hogy megtudjuk, hány másik állami vállalatnak volt kötelező közpénzmilliókat beleönteni az egyházi iskolák és önkormányzatok buszaival buszoztató, “Stop, Gyurcsány!” táblákat osztogató Békemenetre. Ideje számot adni, hogy mennyibe került a tisztességes magyar embereknek Orbán közpénzből finanszírozott pártrendezvénye” – fogalmazott Arató Gergely, a DK frakcióvezető-helyettese.

Kapcsolódó cikkek