Magyar Zoltán

"Csökkenteni kell az alapvető élelmiszerek áfáját"

"Csökkenteni kell az alapvető élelmiszerek áfáját"

Magyar ZoltánA Jobbik szerint az ár- és a belvíz miatt kialakult súlyos helyzet nyomán egyes élelmiszerek ára az év végére száz százalékkal megemelkedhet. Erről beszélt szakértői becslésekre hivatkozva a jobboldali ellenzéki párt országgyűlési képviselője szombati győri sajtótájékoztatóján.

Magyar Zoltán felidézte, hogy a Jobbik már korábban felvetette az alapvető élelmiszerek áfájának öt százalékra való csökkentését. Hozzátette, hogy álszentnek tartja a szocialisták hasonló javaslatát, hiszen nyolcéves kormányzásuk alatt bevezethettek volna ilyen jellegű intézkedéseket. Az ellenzéki képviselő bírálta a kormányt, mondván, az árvízhelyzetet könnyebben lehetne kezelni, ha a kabinet megfelelően készül egyebek mellett víztározók építésével vagy akár a csatornák közmunkával történő karbantartásával. Elismerte ugyanakkor, hogy a mostani rendkívüli időjárás politikai oldalaktól függetlenül bármilyen kormánynak nehézséget jelentene. A Jobbik javaslatai közül kiemelte az úgynevezett fokgazdálkodás bevezetését. Mint rámutatott. ezzel a gazdálkodási móddal a csatornarendszereken keresztül az ár- és a belvizeket hasznosítani lehetne, így nem pazarolódna el a hatalmas tömegű víz – magyarázta.

A Mosoni-Duna partján tartott sajtótájékoztatón Magyar Zoltán sürgette a Szigetköz problémájának megoldását is. Felidézte, hogy ezzel kapcsolatban nyolcvanezer aláírással fordultak a kormányhoz a helyiek. Az MTI kérdésére válaszolva közölte, a Szigetköz számára a leggyorsabb megoldást néhány fenékküszöb jelentené.