"Brutálisan torzítana a Fidesz új önkormányzati rendszere"

"Brutálisan torzítana a Fidesz új önkormányzati rendszere"

Szilágyi GyörgySzilágyi György

A Jobbik szerint minden eddiginél brutálisabban torzítana a Fidesz javára az a budapesti választási rendszer, amelyet a kormánypárt javasol. Szilágyi György, a Jobbik budapesti elnöke pénteki sajtótájékoztatóján az alkotmányosság és a demokratikus választások elleni "terroristaakciónak" minősítette az önkormányzati törvény Fidesz által tervezett megváltoztatását.

A Fidesz érdeke, hogy a választópolgárok akarata minél kevésbé érvényesüljön a mandátumszámok kiosztásánál – értékelte. Azt mondta, hatalmas népességbeli aránytalanságok lennének egy-egy közgyűlési mandátum mögött, hiszen például az V. kerületben hatszor annyit érne egy szavazat, mint a jóval népesebb XIII. kerületben, s ez alkotmányellenes. fővárosi pártvezető az országgyűlési választás szavazatait önkormányzati mandátumokra vetítve kifejtette: a most érvényes rendszerben 13 képviselői hely jutna a Fidesznek, 13 a baloldali összefogásnak, 4 a Jobbiknak és 3 az LMP-nek a Fővárosi Közgyűlésben. Ha megváltoztatják a rendszert, akkor 14 helyet vinne el a Fidesz, 9-et a baloldal, a Jobbik és az LMP pedig be sem jutna – tette hozzá, megjegyezve: a kompenzációs listával ez úgy tolódna el, hogy 18 mandátuma lenne a Fidesznek, 13 a baloldalnak és 1-1 a Jobbiknak és az LMP-nek. A  jobbikos politikus bírálta, hogy a tervezett rendszerben a Jobbik kevesebb mandátumhoz jutna, mint a jelenlegiben. Szerinte ennek is a párt ellehetetlenítése az egyik célja, miközben mindvégig konstruktívan végezték fővárosi munkájukat. Szilágyi György kifogásolta azt is, hogy a választók egy szavazattal két mandátumot adnának, egy polgármesterit és egy közgyűlési képviselőit. Ellentmondásos lenne a képviselők feladata is, mivel például vitás ügyben kérdéses lenne, hogy polgármesteri vagy képviselői mandátumuknak megfelelően szavazzanak-e – folytatta érvelését. Példaként említetette, hogy a belső és a külső kerületeknek más az érdeke a parkolási díjak, az idegenforgalmi adó vagy a dugódíj szempontjából. Kijelentette, ha a kormánypárt végigviszi a törvénymódosítást, akkor az Alkotmánybíróságnak meg kell semmisítenie azt. Szilágyi György az MTI kérdésére beszélt arról is, hogy a közvetlen főpolgármester-választás intézménye mellett foglalnak állást, arra pedig nyitottak, hogy a feladatok, jogok és kötelességek egész rendszerét megváltoztassák a kétszintű, azaz fővárosi és kerületi önkormányzati rendszerben a jobb működés érdekében.