Erről beszélt a DK főpolgármester-helyettese a Városházán, a Fővárosi Közgyűlés szerdai ülése előtt.
Bősz Anett szerint a Soroksárra tervezett kínai vegyianyag-elosztó üzem mellett a védőnői hálózat államosítása is azt bizonyítja, hogy a kormányt nem érdekli a magyar emberek élete.
Hozzátette, a védőnői hálózat államosítása súlyosan érinti a “legkisebbeket” és szüleiket.
Az Orbán-kormányra jellemző az is, ahogy a védőnői hálózat államosítását végrehajtották, ugyanis az önkormányzatok – épp úgy mint a szakrendelőkre – a védőnői hálózat infrastruktúrájára is sokat költött, és ezt most az állam elveszi, miközben a karbantartást és rezsiköltségeket az önkormányzatoknál hagyja – jegyezte meg az ellenzéki politikus.
“A Dobrev Klára vezette szociáldemokrata árnyékkormány nem fogja hagyni, hogy veszélyeztessék az egészségügyi ellátást”
– szögezte le a DK-s politikus.




