"Béremelés nélkül szétesik az egészségügyi rendszer"

"Béremelés nélkül szétesik az egészségügyi rendszer"

Az LMP szerint azonnali, átfogó béremelés nélkül szétesik az egészségügyi rendszer, amely jelenleg is mintegy huszonnégy-, huszonhatezer dolgozót nélkülöz.

Ikotity István országgyűlési képviselő pénteki, budapesti sajtótájékoztatóján arra mutatott rá: átszervezéssel nem oldható meg az ágazat problémája, jelentős forrásbevonásra van szükség. Megítélése szerint azonban a 2016-os költségvetés tovább zülleszti az ágazatot, nem képes megállítani annak széthullását.

Kifejtette, a egészségügyi dolgozók a magyar átlagbért csak a jövedelmük megduplázásával érnék el, amely 160 milliárd forinttal terhelné a büdzsét. Ez a politikus szerint sem hajtható végre egy lépésben, így béremelésre első körben 50 milliárd forintot fordítanának, míg kórházi adósságrendezésre 60 milliárdot. Emellett pótlékot nyújtanának a mentést végzőknek.
 Ikotity István bírálta a többi közt az egykulcsos adórendszert, amely által – mondta – az ágazat dolgozóinak bére reálértéken jelentősen csökkent 2010 óta.