Az MSZP egyetért Áder Jánossal

Az MSZP egyetért Áder Jánossal

Gőgös ZoltánAz MSZP értékelése szerint Áder János köztársasági elnök az egyetlen helyes döntést hozta, amikor az Alkotmánybíróság (Ab) elé utalta az állami földvagyonról szóló törvénymódosítást.

“A brókerkormány pártjai ezzel a törvénnyel megássák a nemzeti parkok sírját, hogy a fideszes haverok, strómanok és oligarchák a természetvédelmi területekre is rátehessék a kezüket” – fogalmazott szombati közös közleményben Gőgös Zoltán, a szocialista párt elnökhelyettese, Harangozó Gábor, a parlament mezőgazdasági bizottságának alelnöke és Beke Károly, a párt agrár- és vidékpolitikai tagozatának elnöke.

Felidézték, hogy április végén levélben fordultak az államfőhöz, hogy kérjen alkotmánybírósági kontrollt a nemzeti parki földterületeket a Nemzeti Földalapkezelő (NFA) tulajdonába adó jogszabályról. Az ellenzéki politikusok azon reményüknek adtak hangot, hogy az alkotmánybírák is elfogadhatatlannak ítélik a jogszabályt. 
A Köztársasági Elnöki Hivatal pénteken hozta nyilvánosságra, hogy az államfő álláspontja szerint az állami földvagyonról szóló törvénymódosítás egyes rendelkezései és elfogadásának módja nincsenek összhangban az Alaptörvénnyel, ezért Áder János előzetes normakontrollt kért az Alkotmánybíróságtól.