Tóth Bertalan

Az MSZP az uniós dokumentumok nyilvánosságát követeli

Az MSZP az uniós dokumentumok nyilvánosságát követeli

Tóth BertalanTóth BertalanAz MSZP szerint a kormánynak azonnal be kell fejeznie a hazudozást, és nyilvánosságra kell hoznia az Euratom és az Európai Bizottság határozatait a paksi atomerőmű-beruházásról.

Tóth Bertalan, az MSZP frakcióvezető-helyettese pénteken Budapesten sajtótájékoztatón úgy értékelt, a paksi bővítés uniós blokkolása bebizonyította, hogy nem lehet az Európai Unió és az emberek háta mögött piszkos paktumokat kötni az oroszokkal, “pláne nem egy olyan miniszterelnöknek, akire az ügynökmúlt árnyéka vetül, és aki a szélsőséges Jobbik támogatásával verte át ezt a bővítést a magyar Országgyűlésen”. Szerinte a paksi beruházás blokkolása azt is jelenti, hogy nem lehet egyetlen országra, ráadásul egy háborús konfliktusban érintett országra bízni Magyarország energiabiztonságát. Az ellenzéki politikus szerint kormány nem akarja meghallani az egyértelmű üzeneteket, ködösít, ugyanúgy, ahogy a fideszes bankbotrányoknál tette, ráadásul a Fidesz “saját uniós biztosát”, Navracsics Tibort is meghazudtolta. Mint mondta, a magyar emberek biztonságát érintő beruházásról van szó, és “a korrupt Fidesz nem dughatja el a paksi bővítést a titkolózás és a hazudozás paravánja mögé”.

Arra a kérdésre, hogy az MSZP hivatalos álláspontja-e az, amelyet a fővárosi szocialista vezetők megfogalmaztak, miszerint zöldenergia-fordulatra van szükség, Tóth Bertalan közölte, az MSZP álláspontja egyértelmű, ugyanaz, mint korábban és ebben nincs ellentét a budapesti vezetés és a párt országos elnökségének álláspontja között, vagyis a most működő atomerőművi blokkok még évtizedekig biztosítják az ország energiaellátását. Nem kell kapkodni a bővítés miatt, annak kapcsán széles társadalmi párbeszédet kell folytatni, meg kell vizsgálni, hogy szükség van-e a bővítésre egyáltalán, a folyamat végén pedig népszavazást kell kiírni – fejtette ki, megjegyezve: a legfontosabb, hogy megszűnjön a titkolózás. Hozzátette, nagyobb hangsúlyt kell fektetni a megújuló energiahordozókra. Tóth Bertalan azt mondta, az MSZP abban érdekelt, hogy bármilyen megoldás születik hosszú távon a magyar energiaellátás területén, az a magyar embereknek, a Pakson élő munkavállalóknak kell, hogy munkahelyet jelentsen. Egy nagy hírportál és a Magyar Nemzet is írt arról, hogy az április 12-ei tapolcai időközi parlamenti választás után kerülhet az MSZP országos testületei elé a fővárosi szocialisták zöldfordulatról szóló elképzelése. A lapok szerint a budapesti MSZP álláspontjával ellentétbe került a Tolna megyei pártszervezettel, amely nem mondana le a beruházásról, mert annak elmaradása elég sok munkahelyet veszélyeztetne Pakson.

Csütörtök este a Financial Times című brit üzleti lap azt közölte, hogy az Európai Unió leállította a paksi atomerőmű bővítéséről Oroszországgal kötött 12 milliárd eurós megállapodás végrehajtását. Kovács Zoltán kormányszóvivő pénteken Budapesten hamisnak és teljesen félrevezetőnek nevezte a lap értesülését. Azt mondta, a kormány várakozásai szerint az intenzív egyeztetéseket követően heteken belül véglegesítik a paksi atomerőmű bővítésével kapcsolatos üzemanyag-szállításra vonatkozó szerződést, az Euratom észrevételeit figyelembe véve. Brüsszel nem blokkolja a paksi atomerőmű bővítését, az építkezést, az Európai Bizottság csak a fűtőanyag beszerzésére vonatkozó szerződéssel foglalkozott – jelentette ki Anna-Kaisa Itkonen, a brüsszeli testület energiaügyekért felelős szóvivője pénteken az MTI-nek. Elmondta azt is, hogy Magyarország értesítette a bizottságot arról, hogy hozzájárul a döntés minősítésének feloldásához, így a bizottság hamarosan a lehető legrészletesebb tájékoztatást fogja adni a kérdésben.