"Az MSZP álláspontja nem változott"

"Az MSZP álláspontja nem változott"

 

Tóbiás JózsefAz MSZP álláspontja nem változott a menekültkérdésben az elmúlt nyolc hónapban. Ezt jelentette ki Tóbiás József, az ellenzéki párt elnök-frakcióvezetője csütörtökön Kaposváron, sajtótájékoztatón.

A politikus Hiller István keddi rádióinterjújára reagált, amelyben a szocialista politikus egyebek mellett azt mondta, “nem szeretem, hogy az országunk határán kerítés van, csak már mondjon valaki ennél jobbat”. “Következetesen és konzekvensen azt képviseljük, hogy minden magyart biztonságban szeretnénk tudni, szeretnénk megőrizni azokat a vívmányokat, amelyek a schengeni határ létrejöttével biztosítják az európai állampolgároknak a szabad közlekedést, valamint a szabad munkaerő-áramlást, és szeretnénk, ha humánusan bánnánk a Magyarországon áthaladókkal” – fogalmazott Tóbiás József.

A pártelnök hangsúlyozta: “itt nem értékvitáról és nem is szakmai vitáról van szó, ez a szocialista párt jövőjéről szóló vita, amelyben mindenkinek el kell döntenie, színt kell vallania, hogy önálló, önazonos és független baloldali politikával a kormányváltásra készülő MSZP-t, vagy egy Fideszhez közeli MSZP-t szeretne látni”. “Arra kértem Hiller Istvánt, korrigálja a nyilatkozatát, tegye egyértelművé, hogy amíg mi vezetjük a szocialista pártot, addig az nem fog a Fidesz holdudvarába tartozni, nem lesz része a nemzeti együttműködés rendszerének, mert azzal szemben határozza meg magát” – mondta Tóbiás József.

Az ellenzéki politikus szavai szerint a kerítéssel kapcsolatban azonban felmerül a kérdés, hogyan lehetett több tízmilliárd forintot elkölteni arra, ami egyes számítások szerint jóval kevesebbe került, és kinek állt érdekében ez a beruházás. “Tételes elszámolást kell, hogy követeljünk a kormánytól, hitelt érdemlően mutassa be, ki rendelte, ki finanszírozta és ki építette a kerítést” – közölte Tóbiás József.