Az LMP munkahelyteremtő ötlete

Az LMP munkahelyteremtő ötlete

Vágó Gábor LMPVágó GáborAz ellenzéki párti Vágó Gábor azt kérte szerdán, hogy a Nemzeti Adó- és Vámhivatalnak a jelenlegi 75 helyett, 45 nap alatt kelljen kifizetnie a vállalkozók áfáját

A politikus hangsúlyozta, hogy ha a határidőt leszállítanák, a korábbi 45 napra, akkor a vállalkozások újabb munkahelyeket tudnának teremteni. Hangot adott annak a meglátásának is, hogy a határidő felemelésével a gazdasági kormányzat csupán azt akarta elérni, hogy ha csak időlegesen is, de ne tűnjön olyan magasnak az államháztartási hiány.

Elmondta, hogy eközben írásbeli kérdéssel fordultak Matolcsy György nemzetgazdasági miniszterhez. Ebben azt taglalják, hogy a Széll Kálmán Terv 2.0 egyik javaslata és egy uniós irányelv ellenére sem változott meg a vállalkozói áfa-befizetés gyakorlata. Mint mondta, jelenleg a vállalkozóknak a számla kiállítása után, a teljesítéstől függetlenül, határidőre egy időben be kell fizetniük az áfát. Szavai szerint hiába javasolta korábban azt a Széll Kálmán Terv 2.0, hogy erre csak a számla kifizetésekor kerüljön sor, sem a kormányrendeletek közt, sem az „adósalátában” nem szerepel ilyen intézkedés.