"Az ipari innováció eredményei alapozzák meg a gazdaság sikerét"

"Az ipari innováció eredményei alapozzák meg a gazdaság sikerét"

Szijjártó PéterSzijjártó Péter

A magyar kis- és középvállalkozások ipari innovációs eredményei alapozzák meg a magyar gazdaság hosszú távú sikerét - mondta Szijjártó Péter hétfőn a Vas megyei Csepregen, ahol felavatta az Uniriv Kft. 483 millió forintos beruházással felépült 5300 négyzetméter alapterületű üzemét, amely az Új Széchenyi Terv (ÚSZT) keretében 192 millió forintos pályázati támogatást kapott.

A Miniszterelnökség külügyi és külgazdasági államtitkára hangsúlyozta: annak érdekében, hogy a magyar kis- és középvállalkozások hosszú távon is helyt tudjanak állni a nemzetközi piaci versenyben, a kormány a következő hétéves uniós költségvetési időszakban megduplázza a kutatás-fejlesztésre és innovációra szánt pénzt, így összesen 706 milliárd forintot fog ezekre a célokra költeni. Szijjártó Péter kiemelte, az Uniriv Kft. száz százalékban magyar tulajdonú cég, amely családi vállalkozásként indult és a kitartó, precíz munkának és folyamatos innovációnak köszönhetően Közép-Európa egyetlen ipari kötőelem gyártója. A cég termékeit ma már 25 országban értékesítik, Mexikótól Németországig, Kínától Oroszországig. Hozzátette, a cég korszerű üzemcsarnokaiban, világszínvonalú technológiát használnak, példátlanul széles skálán állítják elő a kötőelemeket, ipari szegecseket, és noha ezek a kisméretű alkatrészek nagymértékű precíziót igényelnek, az alkalmazott minőségbiztosítással elérték, hogy a kiszállított termékek között nincs selejt. Az államtitkár szólt arról is, amellett, hogy az Uniriv Kft. 110 embernek ad munkát, 60 gépi forgácsoló tanulót képez. Megjegyezte, a kormány döntése alapján a következő hét évben 50 milliárd forintot költ tanműhelyek létesítésére, amiből országszerte hétezer új tanműhelyet hoznak majd létre.

Ágh Péter (Fidesz) országgyűlési képviselő köszöntőjében azt hangsúlyozta, a következő hét évben 712 ezer forintnyi uniós fejlesztési forrás jut minden egyes Vas megyei polgárra, ezért mindent meg kell tenni annak érdekében, hogy ezek a források valóban Vas megyébe érkezzenek és a lehető legjobban legyenek felhasználva. Pócza Antal az Uniriv Kft. ügyvezetője és tulajdonosa az avatóünnepségen elmondta, 1986-ban tervezte és építette meg azt az első automata szegecsgyártó gépét, amivel családi vállalkozásuk Magyarországon elsőként kezdett húzószegecseket gyártani. Tájékoztatása szerint a rendszerváltás után olasz és magyar tőkével hozták létre az Uniriv Kft.-t, amelyből néhány év leteltével megvásárolta az olasz üzletrészeket, így a cég már tisztán magyar és továbbra is családi vállalkozásként működhet. Később létrehozták a felületkezeléssel foglalkozó Unigalv Kft.-t, majd Erélyben is felépítettek egy gyárat, így született meg a DSU cégcsoport. A csepregi üzemben Pócza Antal felsorolása szerint évente 500 millió szegecset gyártanak, amit vevőik az építőiparban és az autóiparban használnak – fűzte hozzá. A nyilvános cégadatok szerint az Uniriv Kft. 2011-ben 1 milliárd 155 millió forintos árbevétel mellett 129,2 millió forint, 2012-ben pedig 1 milliárd 243 millió forintos árbevétel mellett 243 millió forint adózás utáni eredményt ért el.

Kapcsolódó cikkek