„Állítsák le a Juhász Ferenc elleni koncepciós eljárást!”

GyurcsányGyurcsány FerencA Demokratikus Koalíció arra szólítja fel az ügyészséget, hogy fejezze be "Orbán Viktor politikai céljainak kiszolgálását", és állítsa le a Juhász Ferenc elleni "koncepciós eljárást".

Keresztes Imre főügyész pénteki közlése szerint a Központi Nyomozó Főügyészség vádat emelt Juhász Ferenc volt honvédelmi miniszter, szocialista országgyűlési képviselő és Fapál László, a Honvédelmi Minisztérium (HM) egykori közigazgatási államtitkára ellen a Pesti Központi Kerületi Bíróság előtt. A főügyészség a vádlottakat jelentős vagyoni hátrányt okozó hűtlen kezelés bűntettével vádolja, amelyet Juhász Ferenc tettesként, Fapál László pedig felbujtóként követett el. A főügyészség közleménye szerint a vagyonkezelési szabályok megszegése következtében a Honvédelmi Minisztériumot 43 millió forint vagyoni hátrány érte, amely nem térült meg.

A DK közleményében úgy értékelt: “újabb koncepciós pert készít elő a fideszes ügyészség”, amelynek célpontja ezúttal Juhász Ferenc. Az ellenzéki párt közölte: eddigi tapasztalataik alapján az ügyészséget a DK sem függetlennek, sem pártatlannak nem fogadja el.