A vasútat kellene fejleszteni a Balaton felé

A vasútat kellene fejleszteni a Balaton felé

Nem az autópálya bővítése, hanem a vasútfejlesztés jelenti az igazi megoldást a balatoni közlekedés javítására, a dugók elkerülésére. Ezt mondta az LMP országos elnökségének titkára vasárnapi budapesti sajtótájékoztatóján. 

Kanász-Nagy Máté úgy vélekedett, az M7-es autópálya egy sávval bővítése csak még több autóst vonzana a sztrádára. Ha viszont korszerű, kiszámítható menetidejű, légkondicionált, kerékpár szállítására alkalmas vonatok járnának Budapest és a Balaton között, akkor azzal utaznának az emberek – tette hozzá.

Az elmúlt évek vasútfelújításai nem hoztak érdemi megoldást, hiszen a déli parton történt felújítás eredményeként csak 5-10 perccel került közelebb a Balaton a fővároshoz. Ugyanakkor továbbra is halasztódik az északi parti vasút villamosítása, és a legújabb tervek szerint már nem Keszthelyig, hanem csupán Balatonfüredig végeznék el a korszerűsítést.

Az LMP véleménye szerint a Budapest-Belgrád vonal teljesen felesleges felújítása helyett, a balatoni vonalra kellene több tízmilliárd forintot fordítani – hangsúlyozta Kanász-Nagy Máté. Elmondta, szorgalmazzák a Balaton körüli alsóbbrendű utak, illetve a kerékpárút-hálózat fejlesztését is.

Kérdésre válaszolva azt mondta: elképzelhetőnek tartja a “21. századi pártok”, a Jobbik, az LMP és a Momentum együttműködését, az ellenzéket “sorozatosan választási buktába” taszító baloldal visszaszorítása, illetve a Fidesz-KDNP-vel szembeni hatékony fellépés érdekében. Az erre vonatkozó döntéseket a nyár végén, az ősz elején hozza meg az LMP – mondta Kanász-Nagy Máté.

Kapcsolódó cikkek