"A népszavazás csak Orbán Viktor érdekeit szolgálja"

"A népszavazás csak Orbán Viktor érdekeit szolgálja"

Molnár GyulaAz MSZP továbbra is azt javasolja támogatóinak, hogy ne vegyenek részt az október 2-ai népszavazáson, mert az csak Orbán Viktor érdekeit szolgálja. Ezt mondta az ellenzéki párt elnöke kedden Budapesten sajtótájékoztatón.

Molnár Gyula azt mondta, látja, hogy közszférában dolgozók és a vidéken élők félnek attól, számon tartják, hogy részt vesznek-e a népszavazáson. Az érvénytelen voksolással kapcsolatban közölte, egy ilyen szavazat ugyanazt jelenti, mint a távolmaradás, de a le nem adott szavazatot nem lehet manipulálni. Hozzátette, továbbra is várják, hogy a Fidesz közölje, milyen jogi következménye lesz a népszavazásnak. A pártelnök felmutatva pártja népszavazási szórólapját azt mondta, azon bemutatják, melyek azok az ügyek, amelyeket elfed a népszavazás.

Molnár Gyula jelezte azt is, megkezdik a szavazatszámláló bizottsági tagok toborzását. Úgy folytatta, levélben fordult az otthonmaradás mellett kampányoló pártok – az Együtt, a Modern Magyarországért Mozgalom, a Párbeszéd Magyarországért és Demokratikus Koalíció – vezetőjéhez azt kérve, javasoljanak embereket a bizottságokba. Hozzátette, az MSZP honlapján – egy felugró ablakban, miszerint “Legyél te is rendszerhiba a NER-ben!” – lehet jelentkezni azoknak, akik szeretnének részt venni a választások ellenőrzésében.

Tóth Bertalan frakcióvezető a MSZP-képviselőcsoport hétfői visegrádi évadnyitó üléséről beszámolva elmondta, jövő héten benyújtanak az Országgyűlésnek egy javaslatcsomagot azzal összefüggségben, hogy véleményük szerint a kormány rengeteg pénzt elkölt a határvédelemre, de nem gondoskodik az ott szolgáló katonák és rendőrök megfelelő munkakörülményeiről. Megerősítette azt is, hogy december 9-ig antikorrupciós törvényjavaslatokat is benyújtanak.

Tóth Bertalan kitért arra, meg kell szüntetni “a fideszes, pénzért árult betelepítés rendszerét”. Az MSZP törvényjavaslatot nyújt be, amelyben kezdeményezi a letelepedési kötvények megszüntetését, a kötvényforgalmazó cégek gazdasági bizottság előtt történő elszámoltatását, illetve a kötvényből származó hasznuk 75 százalékos megadóztatását – ismertette.

Kiemelten foglalkoznak még az egészségüggyel, az oktatással, a szegénység kérdéskörével is – jelezte. A nyáron megválasztott frakcióvezető rögzítette, a frakció felelős és kezdeményező ellenzéki munkát kíván folytatni; célja, hogy megalapozott, szakmailag magas színvonalon előkészített, valós alternatívát felmutató tevékenységével hozzájáruljon a párt 2018-as választási győzelméhez.