A nemmel szavazásra buzdít három fővárosi polgármester

A nemmel szavazásra buzdít három fővárosi polgármester

Három fővárosi kerület Fidesz-KDNP-s polgármestere arra buzdította a választópolgárokat  vasárnap, hogy vegyenek részt az október 2-i népszavazáson és szavazzanak nemmel.

Borbély Lénárd XXI. kerületi polgármester a csepeli Szent Imre téren tartott vasárnapi sajtótájékoztatón sorsdöntőnek nevezve a népszavazást, azt mondta, nem szeretne úgy élni, ahogy Nyugat-Európában élnek az emberek: folyamatos terrorfenyegetésben és zaklatásoknak kitéve.

“Nem szeretnénk, hogy ha a családjainkat, otthonunkat bántódás érné, éppen ezért nem szeretnénk, hogy ha nem magyar állampolgárokat telepítenének az utcáinkba, lakókörnyezetünkbe” – hangsúlyozta.

Borbély Lénárd elmondta azt is, az önkormányzatnak nincs lehetősége arra, hogy a szociális támogatásra szánt keretet tovább növelje, így a menekültek szétosztásával és esetleges letelepítésével a csepeliek kevesebb segélyhez jutnának, adott esetben el kellene utasítani ezeket a kérelmeket.

Riz Levente, a XVII. kerület polgármestere a sajtótájékoztatón azt mondta: szinte biztos, hogy a jövőben menekültek újabb és újabb hullámai érik majd el Európát, ezért nem valószínű, hogy csak 1294 migránst telepítenének Magyarországra.

“Az európai vezetők – azt gondolom – itt nem fognak megállni és újabb és újabb kvótákat fognak az európai országoktól kérni” – tette hozzá.

Riz Levente szerint bármennyi migráns letelepítése megoldhatatlan feladatot jelentene kerületének, Rákosmentének, mivel az utóbbi években nagyon sok fiatal pár költözött a kerületbe, tele vannak az oktatási intézményeik és telített a szociális ellátórendszerük is.

Ughy Attila, a XVIII. kerület polgármestere kijelentette: ha a magyar társadalom nem nyilvánítja ki világosan a véleményét október 2-án, és nem mondja azt, hogy nem, akkor az azt jelenti, hogy “kinyitunk egy kaput”, amelyen keresztül 10 és 100 ezrével érkeznek majd az illegális bevándorlók.

“Ez meg fogja erősíteni azokat az embercsempészeket, akik ezeket az embereket próbálják Európába csábítani” – mondta a polgármester.

Ughy Attila szólt arról is, hogy mindez kedvezőtlenül érintheti a magyar embereket, hiszen ha sok migráns érkezik Európába, kevesebb olyan forráshoz juthat az ország, amelyből köztereket újíthatnak meg a települések, szociális integrációt, felzárkózást valósíthatnak meg.