„A munkahelyteremtés legyen a középpontban!”

„A munkahelyteremtés legyen a középpontban!”

Mesterházy Attila

Ismertette Mesterházy Attila pártelnök szerdán sajtótájékoztatón, megjegyezve, a kormánynak is erre kellene törekednie. Az MSZP elnöke arra szólította fel a kabinetet, hogy vonja vissza az Országgyűlésnek múlt pénteken beterjesztett költségvetési javaslatát, mondván, hogy az abban szereplő számok “tarthatatlanok”. A büdzsé 268 forintos euróárfolyammal számol, miközben az árfolyam kedden elérte a 300 forintos “rémálomhatárt” – fogalmazott.

Több szakma képviselője

Mesterházy Attila idézte Navracsics Tibor miniszterelnök-helyettes 2009. február 3-án, a Fidesz frakcióvezetőjeként tett nyilatkozatát, amelyben a kormány gazdaságpolitikai kudarcaként értékelte az akkor ugyancsak a 300 forintos szint fölé emelkedő euróárfolyamot. Kitért az MSZP-elnök arra is, hogy az ország csődkockázatát jelző CDS-felár többéves csúcsra ért, így Magyarország a legkockázatosabban finanszírozható államok közé tartozik.

Mesterházy Attila szerint az, hogy a költségvetés idei pénzforgalmi hiánya mintegy 300 milliárd forinttal meghaladja majd a törvényben rögzítettet, jelzi, hogy nemcsak a jövő évi költségvetés alkalmatlan, az idei büdzsé is megbukott. Ezért ismét Matolcsy György nemzetgazdasági miniszter menesztésére biztatta a miniszterelnököt.

Kapcsolódó cikkek