"A kormányfő menessze Balog Zoltánt és Hoffmann Rózsát!"

"A kormányfő menessze Balog Zoltánt és Hoffmann Rózsát!"

Bajnai Gordon, Együtt-PMBajnai Gordon

Balog Zoltán erőforrás-miniszter és Hoffmann Rózsa köznevelésért felelős államtitkár menesztésére szólította fel Orbán Viktor kormányfőt vasárnap az Együtt-PM szövetség, mert álláspontjuk szerint a tárcavezető és az államtitkár megszegte a szakszervezetekkel kötött egyezséget, és elárulta a tanárokat.

Az ellenzéki tömörülés az MTI-hez eljuttatott közleményében azt írta, olyan munkaidő-számítási rendszert kényszerítenek a pedagógusokra, amely kiszolgáltatottá és még inkább kizsigerelhetővé teszi őket. Mint fogalmaztak, a “mézesmadzagként beígért bérrendezés” helyett a kormány megpróbálja egymás ellen fordítani a pedagógustársadalom tagjait, ráadásul kötelezővé teszi számukra azt, ami korábban pluszmunkának számított. A tanárok így az elmúlt három év legnagyobb vesztesei közé tartoznak, “a minden hozzáértést nélkülöző” oktatáspolitika pedig megbukott – jelentette ki a Bajnai Gordon vezette Együtt-PM szövetség, amely szerint ezért az új tanév már nem kezdődhet Hoffmann Rózsával és Balog Zoltánnal.