A kormány oligarcháit emlegette az LMP

A kormány oligarcháit emlegette az LMP

Csárdi AntalA kormány csak saját oligarchái érdekeit tartja szem előtt, "és néha kér tőlük egy-egy szívességet". Erről beszélt Csárdi Antal, az LMP fővárosi képviselője vasárnapi sajtótájékoztatóján a 3-as metró buszos pótlásról és az olimpiai pályázatról szólva.

Szerinte ezek, valamint áttételesen a Népszabadság “bezárása” is azt mutatja, hogy a demokrácia és a nyilvánosság felszámolása zajlik ma Magyarországon.

Csárdi Antal úgy értékelte, pontosan látható, hogy az ország nem készült fel az olimpiarendezésre, ugyanakkor az előkészületekkel megbízott cég “nem szívesen számol el az elköltött forintokkal”, a mestertervbe pedig nem kerültek kiadási számadatok, így minden arra mutat, hogy a történet már most arról szól, ki fog vele sok pénzt keresni. Szerinte a nyertesek a Fidesz mögötti gazdasági érdekcsoportok lesznek.

Hozzátette, azzal, hogy nem buszokat, hanem szolgáltatást vásárolna a főváros a 3-as metró pótlására a vonal felújításának idejére, mintegy húszmilliárd forinttal emelkede a “fideszes gazdasági háttérérdekcsoportoknak” kifizetett összeg. Ráadásul ha buszokat vásárol a főváros, a szerződés lejárta után 150, a BKV-átlagot tekintve nem is túl öreg buszhoz jutna Budapest – érvelt.

Kapcsolódó cikkek