"A kormány és a baloldal is túlzásba esik"

Farkas GergelyA Jobbik szerint a kormány és a baloldal is túlzásba esett a bevándorlásról szóló óriásplakátok ügyében, előbbi azzal, hogy "rendőröket delegált" a plakátokhoz, míg utóbbi a rongálásra buzdító reakciójával. Ezt Farkas Gergely, az ellenzéki párt országgyűlési képviselője mondta vasárnap Budapesten, más témában tartott sajtótájékoztatóján kérdésre válaszolva.

A jobbikos képviselő elmondta, a kormány a “belföldi közvélemény manipulációjára, propagandára” használja a plakátok. Farkas Gergely közölte, úgy tudja, a rendőrség egy esetben DNS-mintát is vett a plakátrongáló személyének kiderítésére, ami – szerinte – aránytalan lépés, helyette a közbiztonság javítására kellene hasonló mértékű erőforrásokat mozgósítani. Emellett kiemelte, a Jobbik korábban többször szenvedett kárt plakátrongálás miatt, ezért, miként akkor, most is elfogadhatatlannak tartja az ilyen cselekedetet. A jobbikos képviselő emlékeztetett arra, hogy pártja elsősorban a határőrség visszaállításával szorítaná vissza a bevándorlást.