A Jobbik választ vár

Mirkóczki ÁdámA Jobbik haladéktalanul választ vár arra, hogy miért mondott le a honvédelmi miniszter. Ezt közölte Mirkóczki Ádám, az ellenzéki párt szóvivője hétfőn az MTI-vel.

A közlemény szerint azért kíváncsiak erre, mert a helyzet kritikus és “történelmi nyomás” alatt állnak a magyar határok, illetve azért is, mert a honvédség bevetéséről szóló jogszabálytervezet az Országgyűlés előtt fekszik. “További nyugtalanságra és aggályokra ad okot, hogy az országot sújtó ilyen helyzetben kormányválság alakul ki” – tették hozzá. A válságra utal a Jobbik szerint, hogy “a kormányban sincs közös nevező a határok védelmének kérdésében”. Ezért a Jobbik haladéktalanul részletes tájékoztatást vár Hende Csaba lemondásának valódi okairól, hogy az ország védelme érdekében a legfelelősebb és leghatékonyabb álláspontot alakíthassa ki – írta Mirkóczki Ádám, a parlament honvédelmi és rendészeti bizottságának tagja.

A Kormányzati Információs Központ hétfőn az MTI-hez eljuttatott tájékoztatása szerint hétfőn ülésezett a kormány nemzetbiztonsági kabinetje, ahol áttekintették az illegális bevándorlással kapcsolatos helyzetet, ezen belül beszámolót hallgattak meg a magyar-szerb határon épülő ideiglenes biztonsági határzár készültségi állapotáról. A kabinet ülését követően Hende Csaba honvédelmi miniszter benyújtotta lemondását a miniszterelnöknek, amelyet Orbán Viktor elfogadott. A kormányfő ezek után a honvédelmi miniszteri feladatok ellátására felkérte Simicskó Istvánt, aki mostanáig a sportért felelős államtitkári posztot töltötte be.