A Jobbik alelnöke szerint az MSZP hazaáruló

A Jobbik alelnöke szerint az MSZP hazaáruló

Résztvevők a Jobbik Mindannyian székelyek vagyunk! címmel a román kormányfő, Victor Ponta magyarországi látogatása ellen szervezett vonulásos tüntetésén a XIV. kerületi Kerepesi úton 2013. március 9-én, fotó: Marjai János/MTIBalczó Zoltán, a Jobbik alelnöke szerint a Magyar Szocialista Párt hazaárulást követ el azzal, hogy szombati évértékelő nagygyűlésére meghívta Victor Ponta román miniszterelnököt.

A Jobbik alelnöke a párt az MSZP, illetve a román kormányfő magyarországi látogatása ellen meghirdetett fővárosi tüntetéses felvonulása előtt azt mondta a Dózsa György út és a Kerepesi út kereszteződésénél várakozó tömegnek, hogy a román miniszterelnök minden megnyilvánulásával a magyarság ellen lép fel. Kifejtette, az MSZP a rendezvény időzítésével is hazaárulást követ el, mivel vasárnap Marosvásárhelyen autonómiatüntetés lesz a Székely Nemzeti Tanács kezdeményezésére.

Balczó Zoltán elmondta, azért vannak itt, hogy Székelyföld megkapja jogos területi autonómiáját. “A felelősségvállalás az egyetlen módja annak, hogy legyen magyar feltámadás” – tette hozzá. Szintén a gyülekező tömeg előtt tartott beszédet Sorbán Attila Örs, az Erdélyi Magyar Ifjak elnöke. Felszólalásában azt mondta: a szocialisták olyan embert fogadnak, aki a székely autonómiatörekvések legnagyobb ellensége. Hozzátette: vasárnap több ezer ember fog felvonulni Marosvásárhelyen, hogy megmutassa, “még élünk, és otthon vagyunk” Székelyföldön. A tömeg ezt követően a Papp László Budapest Sportaréna, azaz az MSZP-nagygyűlés helyszíne elé vonult. A részvevők a Kerepesi úton két forgalmi sávot kétszáz méter hosszan töltöttek meg, és a rendezvény elnevezésére utaló “Mindannyian székelyek vagyunk”, illetve “Ponta, csak irigy vagy, mert nem lehetsz székely” feliratú táblákat tartva vonult. A vonulás közben Gaudi-Nagy Tamás országgyűlési egy teherautó platójáról szónokolt a tömegnek. Mint mondta, új fejezethez érkezett a székely autonómiáért való küzdelem, amikor “nem hagyjuk szó nélkül, hogy a román miniszterelnök itt kvaterkázzon a szocialista elvtársakkal”. A képviselő szerint az MSZP a “nemzetgyalázás újabb példáját mutatja be” azzal, hogy meghívta Victor Pontát. Kijelentette: “a szabadság nem úri adomány, kegy, hanem minden egy közösségnek járó természetes és elidegeníthetetlen jog”.    

Szávay István, a Jobbik nemzetpolitikai kabinetjének elnöke a felvonulás útvonalának végén, a Hungária körút és a Mogyoródi út sarkán felállított színpadon elmondta, az MSZP a jószomszédi viszony fontosságát, míg a Fidesz a párbeszéd szükségességét hangsúlyozza. Ezzel szemben a Jobbik a magyar érdeket, illetve az elszakított területeken élő közösségek érdekeinek védelmét tekinti a legfontosabbnak. Hangsúlyozta, a demonstráció nem a román nép ellen szól, hanem “azon vezetők ellen, akik a nemzeti érdekeket elárulják”. A Jobbik minden lehetséges békés eszközzel támogatja a külhoni magyarok törekvéseit, mindenekelőtt az elszakított területek jogos autonómiatörekvéseit – tette hozzá.    

László Bálint, a délvidéki Magyar Remény Mozgalom elnöke beszédében elmondta, hogy a székelyekhez hasonlóan a délvidéki magyarok is folytatják autonómiatörekvéseiket. Kifejtette: a szervezet egy magyar autonóm régió kialakítását követeli a Délvidék északi részén, illetve a Tisza-menti régióban. A követelés abból indul ki – mondta a felszólaló -, hogy 2012-ben a szerbek is elfogadtak egy Koszovó-platformot, amelyben a Koszovóban ragadt több tízezer szerb számára területi autonómia kialakítását követelik. “Ugyanúgy megérdemeljük azt, amit a szerbek saját nemzeti közösségeik számára megkövetelnek” – tette hozzá. A rendőrség a rendezvény elején több, rendezetten felálló, zászlót tartó, fekete ruhás, hímzett oroszlános címert viselő résztvevőt felszólított, hogy fordítsák ki a kabátjukat. A tüntetésen a politikusi felszólalások végéig rendőri igazoltatás, előállítás nem történt. A Jobbik rendezvénye a Transylvania együttes koncertjével zárult.