A gyümölcsárak miatt aggódnak a legnagyobb ellenzéki pártban

A gyümölcsárak miatt aggódnak a legnagyobb ellenzéki pártban

A gyümölcsök felvásárlási áraiban mutatkozó "brutális aránytalanságok" azonnali orvoslására szólította fel a kormányzatot Magyar Zoltán jobbikos parlamenti képviselő az Agrárminisztérium előtt tartott pénteki sajtótájékoztatón.

Mint mondta, a jelenlegi árak mellett a termelők gyakran költségeiket sem tudják kitermelni, mivel a nagy felvásárlók egymással kartellezve játsszák ki őket, s nincsenek olyan erős, őket támogató törvénnyel megerősített szövetkezetek, amelyek képesek tagjaik érdekeit érvényesíteni a piacon.

Az ellenzéki képviselő szerint a politika teljes mértékben rátelepedett a gazdaérdek-védelemre, a vezetők zöme kormánypárti politikus vagy “fideszes hátterű ember”, akiknek saját kormányukkal szemben kellene fellépniük. Magyar Zoltán fontosnak nevezte, hogy ne történjen az az almával és a szőlővel, ami korábban a málnával és a ribizlivel, vagyis ne tűnjenek el az országból ezek a “hagyományos, magyarsághoz köthető” termékek.