"A Fidesznek szembe kell néznie a valósággal"

"A Fidesznek szembe kell néznie a valósággal"

Az MSZP szerint a Fidesznek szembe kell néznie a valósággal, hiszen a bíróság kimondta a Botka Lászlót, a szocialista párt miniszterelnök-jelöltjét ért vádakra, hogy hazugságok.

Az MSZP szerdai, MTI-hez eljuttatott közleményében arra reagált, hogy Hollik István, a KDNP országgyűlési képviselője a nap folyamán tartott sajtótájékoztatóján azt mondta, Botka László “át akarta vágni az embereket és hazugságokat közölt valós vagyoni viszonyairól”.

Az MSZP közleményében azt írta: azután, hogy Botka László megnyerte az Origo, a Ripost és a szegedma.hu portálok elleni sajtópereket, már fideszes képviselők hangoztatják “ugyanazokat a hazugságokat”. Úgy fogalmaztak: miután a fideszes pártsajtó folyamatosan gyűjti a bírósági ítéleteket “arról, hogy hazudik”, úgy tűnik, Hollik István is szeretne beállni a sorba.

Az ellenzéki párt szerint a Fidesznek “szembe kell néznie a valósággal”, a bíróság kimondta “az alaptalan vádakra, hogy azok hazugságok”. Úgy folytatták: Hollik István “csak még jobban lejáratja magát azzal, hogy a Rogán-Habony féle hazugsággyár szócsöve lett”.