"A Fidesz hívei is semmibe veszik a nemzeti konzultációt"

"A Fidesz hívei is semmibe veszik a nemzeti konzultációt"

Gréczy ZsoltA Demokratikus Koalíció (DK) szerint megbukott a nemzeti konzultáció, mivel az eddig visszaküldött kérdőívek száma alapján a "Fidesz mindenre elszánt hívei" is semmibe veszik ezt a "gyűlöletkampányt".

Gréczy Zsolt, az ellenzéki párt szóvivője ezt arra reagálva mondta vasárnapi budapesti sajtótájékoztatóján, hogy korábban Kovács Zoltán kormányszóvivő bejelentette, mostantól interneten is kitölthetők a nemzeti konzultációs kérdőívek, amelyekből eddig 200 ezret küldtek vissza az állampolgárok. A DK szerint a kormány “gyűlöletet kelt a nyomorult sorsú bevándorlókkal szemben”, ezért felszólítják a kabinetet, hogy a konzultációra szánt pénzeket inkább a bevándorlók megsegítésére fordítsa. Az emberi érzéseknek, az irgalomnak és a felebaráti szeretetnek is ez a parancsa – mondta a szóvivő, aki szerint az interneten beküldött kérdőíveknek sem hisznek majd, mert azokat még könnyebb meghamisítani.

Gréczy Zsolt emellett bejelentette, nem támogatják az Együtt bevándorlás kérdésében kezdeményezett népszavazási javaslatát. “Felesleges ötmilliárd forintot kidobni az ablakon, ennyibe kerül ugyanis egy népszavazás” – mondta. 
Az Együtt – a Korszakváltók Pártja csütörtökön jelentette be, hogy népszavazást kezdeményez hét, a bevándorlásról és a terrorizmusról szóló nemzeti konzultációban szereplő kérdésről.