A DK szerint felére csökkentik a közfoglalkoztatottak számát

A DK szerint felére csökkentik a közfoglalkoztatottak számát

Gy. Németh ErzsébetA Demokratikus Koalíció (DK) szerint csak feleannyian vehetnek részt a közmunkaprogramokban, mint amennyivel az önkormányzatok számoltak. Erről Gy. Németh Erzsébet, a párt elnökségi tagja, fővárosi önkormányzati képviselő beszélt szombaton Budapesten.

Az ellenzéki politikus sajtótájékoztatóján azt mondta, pénteken a postaládájukba “befújt a szél egy levelet”, amely szerint a munkaügyi központ és a Belügyminisztérium arról tájékoztatja a polgármestereket, hogy augusztus 31-ig lehet csak közmunkaprogramra jelentkezni az önkormányzatoknak, és az eddig leadott programra jelentkezők számát a felére mérsékeli a kormány. Gy. Németh Erzsébet hozzátette, eddig az önkormányzatoknak a közmunkások bérét és a rárakodó terheket 80 százalékban finanszírozta az állam, most ezt 70 százalékra veszik vissza.

Az önkormányzatok közvetlen anyag- és munkaköltségei megnőnek, ugyanis a kormányzat az 50 százalékos térítést 10 százalékra csökkenti – mondta. 
A politikus kijelentette, a DK embertelennek tartja az intézkedést, ami miatt kevesebb ember tud majd közmunkát vállalni, és akik kiszorulnak a programból, azok nem kapnak majd segélyt. Az ellenzéki párt szerint “megengedhetetlen”, hogy a közmunkára hivatkozva megszüntetik a segélyeket, de ennek ellenére a felére csökkentik a közmunkások számát.