A DK nyilvánosságra hozta pénzügyi mérlegét

A DK nyilvánosságra hozta pénzügyi mérlegét

A Demokratikus Koalíció a törvényben meghatározott határidő előtt benyújtotta 2014. évi pénzügyi mérlegét. Ezt közölte a párt szombaton az MTI-vel. Eszerint a DK 169,5 millió forintra jogosult a magyar államtól, amelyből 92,4 millió forint a kampányra kaptak, 77 millió forint pedig a működésre adott állami támogatás.

A közlemény kitér arra is, hogy a tagdíjaikból származó bevételük 2014-ben 26,4 millió forintig, a magánszemélyektől érkezett adomány pedig 39,4 millió forintig emelkedett. Hangsúlyozzák, hogy a 65,9 millió forintos összeg majdnem eléri a párt működésre kapott állami támogatásét. 

Kitérnek arra, hogy a DK költségeihez Gyurcsány Ferenc elnök 16,2 millió forinttal, Molnár Csaba ügyvezető alelnök 738 000 forinttal, Varju László alelnök 1,4 millió forinttal, Borka-Szász Tamás elnökségi tag pedig 500 000 forinttal járult hozzá magánszemélyként.
EA párt emlékeztet arra, hogy minden évben közzéteszik a pénzügyi mérleget honlapjukon is, az Üvegzseb menüpont alatt.