A cigány történelem az európai történelem része

A cigány történelem az európai történelem része

Balog ZoltánBalog Zoltán

A cigány történelem Európa történelmének része, amelyről fontos megemlékezni - mondta Balog Zoltán, az emberi erőforrások minisztere szombaton telefonon az MTI-nek  a franciaországi Saintes-Maries-de-la-Mer-ből, ahol részt vesz a Szent Sára ünnepe alkalmából rendezett nemzetközi cigányzarándoklaton.

A miniszter reggel Henri Malosse, az Európai Gazdasági és Szociális Bizottság elnökének meghívására a saliers-i cigányok második világháborús internáló táboránál megemlékezésen és koszorúzáson vett részt, majd kitüntetést vett át a városban. A tárcavezető kifejtette: a zarándoklat vallási szempontból az egyik legjelentősebb ünnepe az európai cigányoknak, akik ilyenkor arra emlékeznek, hogy a legenda szerint itt vetette partra Sárát a tenger, és azóta, vagyis kétezer éve élnek itt cigányok. Ezen túl itt van Európában az egyetlen olyan emlékmű, amelyet egy cigány internáló tábor emlékére emeltek, hiszen 1942 és 1945 között ide internálták a franciaországi cigányokat, majd innen vitték egy részüket koncentrációs táborokba – magyarázta. A miniszter hangsúlyozta: a cigányok történelme az európai történelem része, és “aki nem tud a múltjáról, annak bizonytalan a jövője”, tehát fontos a múltnak erről a részéről is megemlékezni. Balog Zoltán szerint az ünnep vallási része azért lényeges, mert a vallás mindig segít az embereknek jobbá, stabilabbá tenni az életüket. Az eseményen olyan romaprogramokat ismerhettek meg, amelyek “a romák sajátos életformájából következő problémákat kezelik”, például a korán teherbe eső fiatal lányok helyzetét vagy a vándorló életformát folytató családok gyermekeinek oktatását. A tárcavezető azt mondta, Magyarországnak tekintélye van Európában a romakérdést illetően, hiszen 2011-ben a magyar EU-elnökség érte el az európai romastratégia elfogadását. Balog Zoltán a továbbiakban részt vesz a zarándoklaton, később ellátogat a helyi cigánytáborba. A zarándoklat Európa egyik legnagyobb vallási-társadalmi megmozdulása, minden évben mintegy 20 ezer – köztük több magyarországi – roma érkezik Dél-Franciaországba, hogy tiszteletét tegye a megemlékezéseken.

Kapcsolódó cikkek