„A Bankszövetség mellett az adósokat is be kell vonni a tárgyalásba”

„A Bankszövetség mellett az adósokat is be kell vonni a tárgyalásba”

Ertsey Katalin

Írta hétfőn közleményében Ertsey Katalin. A képviselő hangsúlyozta, hogy a folyamatba ugyanakkor be kell vonni az adósok képviselőit is. A politikus emlékeztet arra, hogy Matolcsy György nemzetgazdasági miniszter pénteken tárgyalásokat folytatott Patai Mihállyal, a Bankszövetség elnökével, és Szász Károllyal, a PSZÁF elnökével. Szavaikat úgy idézi, hogy “a kormánynak és a bankoknak közösen kell olyan eszközöket kidolgozniuk, amelyek mentesítik a családokat az árfolyamkockázattól”. Hozzáteszi, hogy az LMP másfél éve szorgalmazza, hogy a kabinet a bankokkal együtt dolgozza ki a pénzügyi szektor számára a hosszú távú, tisztességes profittermelés és a nagyobb közösségi tehervállalás kereteit.

malacpersely

Hangsúlyozza, hogy a tárgyalásokon olyan megoldást kell találni, ami minden adóson segít, és a terhek nagy részét felelősségüknek megfelelően a bankokra hárítja, de nem lehetetleníti el azok működését. A képviselő annak a véleményének is hangot ad, hogy a kormány eddigi intézkedései elégtelenek és alkalmatlanok voltak a nehéz helyzet kezelésére. Az LMP elképzeléseit ismertetve közölte, hogy a már fizetni nem tudóknak adósságplafont, védett számlát, az árverések szigorúbb ellenőrzését, és egy jelentős méretű ingatlanalapot hoznának létre. A párt azt javasolja, hogy a hitelüket törlesztők esetében a kamatok és a költségek csökkentésével mérsékeljék a törlesztő-részleteket.

Kapcsolódó cikkek