A baloldal is részvétét fejezte ki

A baloldal is részvétét fejezte ki

Részvétét fejezte ki a párizsi merényletekben megölt emberek hozzátartozóinak a Lehet Más a Politika (LMP) és a Magyar Szocialista Párt (MSZP) vezetése Budapesten, a Francia Nagykövetség Lendvay utcai épülete előtt szombat kora délután.

Az LMP rendezvényén nagyjából tizenöten vettek részt, köztük Szél Bernadett, az ellenzéki párt társelnöke, Csárdi Antal, az LMP fővárosi képviselője, valamint Vida Attila, a párt országos elnökségének titkára. A megjelentek sorban egymás után fehér virágszálakat tűztek a nagykövetség kerítésére, majd néma főhajtással emlékeztek az áldozatokra.

Szél Bernadett a sajtónak elmondta: a gesztussal együttérzésüket és részvétüket kívánták kifejezni a családtagoknak. Hozzátette, Európa már soha nem lesz olyan hely, mint volt. A kontinenst meg kell védeni, de úgy, hogy közben “emberek tudjunk maradni az embertelenségben” – fogalmazott.

Az MSZP közvetlenül az LMP után, azonban attól függetlenül tartotta mintegy ötvenfős megemlékezését. A rendezvényen Tóbiás József, az ellenzéki párt elnök-frakcióvezetője és Botka László, az MSZP választmányi elnöke, valamint az MSZP választmányának tagjai vettek részt. Megjelent többek között Kovács László volt külügyminiszter, Kunhalmi Ágnes budapesti pártelnök és Szanyi Tibor európai parlamenti képviselő. A politikusok csendben gyertyákat és mécseseket gyújtottak a párizsi merényletek áldozataiért.
 
Tóbiás József az esemény után azt mondta, szolidaritásukról biztosítják Franciaországot, amelyet szövetségesnek tekintenek. Véleménye szerint az elmúlt nyolc hónap azt bizonyította, hogy Európa gazdag, ugyanakkor lassú.  Hozzátette, a kontinens számíthat az MSZP-re abban, hogy gyorsabbá váljon. Közös, hatékony cselekvésre van szükség, meg kell védeni az európai állampolgárokat – jelentette ki.