Harangozó Tamás

A szocialisták szerint erről szól az Elios-ügyben született döntés

A szocialisták szerint erről szól az Elios-ügyben született döntés

Az MSZP értékelése szerint a hatóságok az Elios-ügyben folytatott nyomozás megszüntetésével nyíltan az ország tudtára adták: vannak érinthetetlen emberek. Az ellenzéki párt szerint az is világossá vált, miért nem akarja a Fidesz, hogy Magyarország csatlakozzon az uniós ügyészséghez.

Harangozó Tamás, az MSZP frakcióvezető-helyettese szerdán Budapesten, sajtótájékoztatón emlékeztetett: bűncselekmény hiányában megszüntették a nyomozást a miniszterelnök vejének, Tiborcz Istvánnak korábbi cége, az Elios Innovatív Zrt. közvilágítási beruházásai ügyében. Közölte, a nyomozást az Európai Csalás Elleni Hivatal (OLAF) vizsgálatai alapján indítottak a hatóságok különösen nagy vagyoni hátrányt okozó költségvetési csalás büntette miatt. Hozzátette, az OLAF szerint 35 közbeszerzésnél merült fel a csalás, míg 17 esetben a szervezetten elkövetett csalás gyanúja.

Harangozó Tamás rámutatott, továbbra is fennáll annak a veszélye, hogy

a projekteknél tapasztalt szabálytalanságok miatt az Európai Bizottság (EB) 13 milliárd forintot visszakér Magyarországtól.

“Az EB vizsgálata független a magyar hatóságokétól”

– tette hozzá.

A politikus szerint mindenki, aki ebben a nyomozásban és annak megszüntetésében részt vett, szégyent hozott az egyenruhájára, a teljes rendőri állományra és az ügyészi szervezetre. A frakcióvezető-helyettes közölte, most már talán a Fideszt támogatóknak is világossá válik, miért nem akar Orbán Viktor és a Fidesz az európai ügyészséghez csatlakozni. Teljesen egyértelmű – mondta – , ha működne az európai ügyészség Magyarországon, ez az ügy nem így zárult volna le.
Lehet tenni az ország szétrablása és az “égbekiáltó” igazságtalanságok ellen – hangoztatta. Arra kért mindenkit, írja alá az ellenzéki pártok és civil szervezetek által is támogatott, Magyarország európai ügyészséghez történő csatlakozásáról szóló kezdeményezést. Azt is javasolta, hogy akinek elege van abból, ami ma Magyarországon zajlik, a jövő tavaszi európai parlamenti választáson nyilvánítsa ki véleményét: szavazzon a korrupt rendszer és a Fidesz ellen.

Kapcsolódó cikkek