A DK szolidaritást vállal az MTA-val

A DK szolidaritást vállal az MTA-val

A Demokratikus Koalíció (DK) frakciószóvivője arra buzdította a Magyar Tudományos Akadémia (MTA) tagjait, hogy ne engedjenek a politikai nyomásnak és továbbra is álljanak ki a szervezet függetlensége mellett.

A Gréczy Zsolt hétfői, budapesti sajtótájékoztatóján a Magyar Tudományos Akadémia aznap kezdődött közgyűlésére reagálva hangsúlyozta, hogy pártjuk szolidaritást vállal az MTA-val. A képviselő hozzátette, tovább folyik az az áldatlan vita a Magyar Tudományos Akadémia és a kormány között, amelynek tétje a magyar tudomány és kutatás függetlensége.

“A kabinet ugyanis úgy tesz, mintha az általa adott forrásokért cserébe kérhetné az akadémiai kutatóhálózat függetlenségének felszámolását”

– fogalmazott.

A DK egyetért az MTA vezetőivel abban, hogy a kormány feltételei elfogadhatatlanok –  jelentette ki a politikus.

Kapcsolódó cikkek