A bezárt vasútvonalak újranyitását ígéri a DK

A bezárt vasútvonalak újranyitását ígéri a DK

A Demokratikus Koalíció (DK) azt ígéri, hogy ha kormányra kerül, akkor a helyi közösségekkel egyeztetve újranyitja a bezárt vasútvonalakat, amiket a jelenlegi kabinet bezáratott. Erről beszélt a párt alelnöke hétfői, online sajtótájékoztatóján.

Varju László indoklásként azt mondta, hogy a kormány újabb hét vasútvonal bezárására készül.

“A döntést Lázár János építési és közlekedési miniszter azzal indokolta, hogy nincs elég hadra fogható vasúti szerelvény az országban, a meglévő vonatok jelentős része rossz állapotban van”

– fogalmazott a politikus.

A Demokratikus Koalíció kiszámolta, hogy nagyjából húszmilliárd forintból európai színvonalon lehetne pótolni az elöregedett, egyre kevésbé használható dízelvonatokat – hangsúlyozta a képviselő. Ehhez kapcsolódva kijelentette, hogy a “Fidesznek fontosabb volt az új, legalább 27 milliárd forintba kerülő luxusjacht, mint a magyar vidék”.

Kapcsolódó cikkek