Végre itthon az elrabolt magyar

Végre itthon az elrabolt magyar

Malév gép a Parlament felett

Tafferner Éva, a TEK szóvivője elmondta, hogy a fiatalember pénteken, a délutáni órákban érkezett Budapestre, épségben, egészségben. Hajdu János, a TEK főigazgatója a TEK laktanyájában fogadta a családot. A sikeres szabadító akcióról a TEK és az NNI vezetője sajtótájékoztatón számolt be szerdán a Belügyminisztériumban. Hajdu János, a TEK főigazgatója azt mondta, véráldozat és pénzfizetés nélkül, egy hét alatt sikerült kiszabadítani a Thaiföldön tanuló magyar fiatalembert, akit a napokban hoznak haza.

Hajdu János

Hajdu János

“Bravúros tárgyalástechnikának” köszönhetően sikerült az akció, amelyben – a TEK több specialistája, túsztárgyalója, műveleti irányítója, és pszichológusa vett részt Thaiföldön. A dandártábornok a korábbi szudáni akcióhoz hasonlította a mostani műveletet. Akkor is véráldozat és váltságdíj kifizetése nélkül sikerült az akció. A tavaly októberben elrabolt Papp István ENSZ-alkalmazottat idén januárban hozták haza.

Csizner Zoltán ezredes, a NNI igazgatója elmondta, hogy a thaiföldi emberrablás május 31-én történt, és hogy a bűnözők még aznap jelentkeztek a Budapesten tartózkodó szülőknél. Az ismeretlenek százezer euró váltságdíjat követeltek, a családot azzal fenyegették, hogy bántalmazzák, megcsonkítják a fiatalembert, ha rendőrséghez fordulnak vagy nem fizetnek. A szülők, akiknek kiutazásához az emberrablók ragaszkodtak, azonnal a rendőrség segítségét kérték. Az NNI kapcsolatba lépett a thai hatóságokkal, de az akciót az FBI bangkoki ügynöke is segítette.

kommandósok

Hajdu János a fiatalember fogva tartásának és kiszabadításának részleteiről nem beszélt, csak annyit árult el, hogy az emberrablók a tárgyalások után végül “otthagyták”, elengedték. Úgy fogalmazott, a tárgyalások során olyan nyomás alá helyezték az emberrablókat, hogy nem volt más választásuk, mint elengedni a túszt. Csizner Zoltán újságírói kérdésekre adott válaszaiból kiderült, hogy a telefonos tárgyalások, a “kommunikáció” túlnyomórészt magyarul zajlott, ezért azt feltételezik, hogy az elkövetőknek van magyar kapcsolata. 

Utalt arra is, hogy Thaiföld a “sajátos jogi környezet miatt” a magyar bűnelkövetők, különösen a körözés alatt álló bűnözők kedvenc területe. Jelezte továbbá: sikerült felderíteniük azt is, hogy a sértett “életterében, kapcsolati rendszerében” nagyon sok olyan személy van, akit Magyarországon bűncselekmények miatt köröznek.

Ezzel összefüggésben arra a felvetésre, hogy az elrabolt fiatalember volt-e korábban büntetve, Csizner Zoltán azt mondta, hogy ilyen adat nem merült fel, ám erről egyébként sem beszélhetnének, mivel ez személyes adatnak minősül. Közölte azt is, sem a fiatalemberről, sem pedig a családjáról – védelmük érdekében – semmilyen információt nem adhatnak ki.