Transzformátor tolvajokat csíptek meg

Transzformátor tolvajokat csíptek meg

TolvajNagyfeszültségű transzformátor szétszerelése közben értek tetten három személyt a pénzügyőrök. Ezt közölte a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) észak-alföldi sajtóreferense pénteken az MTI-vel.

Kupecz József tájékoztatása szerint a Debrecen és Józsa közötti kertségben figyeltek fel a pénzügyőrök egy gyanús társaságra, amely egy nagyfeszültségű villanyoszlop mellett próbált szétszerelni egy transzformátort. Pár méterre tőlük pedig egy utánfutót vontató gépkocsi is parkolt.

Amikor kérdőre vonták őket, azt mondták: “csak azért álltak meg, mert észrevették, hogy egy transzformátor hever a bokrok alatt a villanyoszlop mellett” – idézte az elkövetőket Kupecz József.

A pénzügyőrök értesítették a rendőrséget és az áramszolgáltatót, akik megállapították, hogy a nagyfeszültségű transzformátort rongálással, erőszakos módon szerelték le, és lökték le az oszlop tartószerkezetéről, az így okozott kár elérheti a 3 millió forintot. A pénzügyőrök az elkövetőket átadták a rendőrségnek, akik előállították a három személyt – tette hozzá a szóvivő.