Szépül Kisújszállás belvárosa

Szépül Kisújszállás belvárosa

Egymilliárd forintot meghaladó összegű fejlesztéssel újítják meg Kisújszállás belvárosát és bővítik a Jász-Nagykun-Szolnok megyei település központjának funkcióit - közölte a projekt kommunikációját végző cég ügyvezetője.

Papp Gyula elmondta: az Új Széchenyi Terv keretében az Európai Unió és a magyar állam mintegy 737 millió forint támogatást nyújt a csaknem 1 milliárd 31 millió forintból, 2014 szeptemberére megvalósuló beruházáshoz, az önerőt Kisújszállás önkormányzata finanszírozza. Az építkezés három részből áll: először a városháza tetőszerkezetének felújítását, az épület akadálymentesítését és a Városháza park rekonstrukcióját végzi el a kivitelező. A program következő lépcsője a Vigadó Kulturális Központ kialakítása lesz, abban kávézó, mozi és bowlingpálya is helyet kap. Végül a gyalogos- és zöldfelületek, a Kálvin park és a régi piaccsarnok épülete is megszépül. Az ügyvezető kitért arra, hogy a fejlesztés eredményeként a város lakóinak életminősége és komfortérzete mellett várhatóan a helyi közbiztonság is javul majd. Könnyebbé válik a fogyatékossággal élők helyzete az akadálymentes környezet kialakításának köszönhetően. A projekt közvetlenül négy új munkahelyet is teremt, gazdaságélénkítő hatásaként pedig további munkahelybővülés remélhető a kisújszállási vállalkozások körében – mondta Papp Gyula.