Mindenki túlélte a máskor biztonságos vízi buszozást

Mindenki túlélte a máskor biztonságos vízi buszozást

Harminchárom embert mentettek ki a tűzoltók éjszaka a Dunában rekedt városnéző vízi buszból Budapesten; Senki nem sérült meg.

Kisdi Máté, a Fővárosi Katasztrófavédelmi Igazgatóság szóvivője elmondta, a kétéltű vízi jármű a Lánchíd lábánál, a Dunában irányíthatatlanná vált, ezért azonnal riasztották a Szent Flórián Tűzoltóhajót. A vízibuszon harmincegy utas, valamint kéttagú személyzet tartózkodott, valamennyiüket sérülés nélkül sikerült kimenteni. 

Sági János, a Fővárosi Katasztrófavédelmi Igazgatóság Szent Flórián tűzoltóhajójának kapitánya arról beszélt, a kormányozhatatlan jármű a Lánchíd lábánál magatehetetlenül sodródott a vízben. Hozzátette, miután a hajó legénységét és az utasokat a partra szállították, a tűzoltóhajó részt vett a vízi jármű kikötésében is. A kapitány elmondta azt is, hogy az utasok kimentése előtt néhány órával a Szabadság-hídhoz riasztották őket, mert a hídra felmászott egy férfi, aki azzal fenyegetőzött, hogy leugrik. A Szent Flórián Tűzoltóhajó a híd alatt készenlétben állt arra az esetre, ha a férfi végrehajtja tettét, és a hajón szolgálatot teljesítő különleges egység azonnal kimenthesse a vízből. A fiatalembert végül a tűzoltók beszélték le szándékáról, és saját magától lemászott a hídról.Kisdi Máté, a Fővárosi Katasztrófavédelmi Igazgatóság szóvivője megjegyezte, hogy tűzoltóhajójuknak az idén már több esetben kellett működésképtelenné vált járművet kimenteniük a Dunából, egyszer egy uszálytűz oltásában is segédkeztek. A Szent Flórián Tűzoltóhajó az idén öt vízbe esett ember kereséséhez is segítséget nyújtott.     Tavaly a gyakorlatok mellett harmincegy bevetésre vezényelték a vízi járművet; négy alkalommal vízbe gurult autót kellett megkeresniük, illetve kilenc, a Dunában eltűnt ember utáni kutatásban segítettek. A tűzoltóhajó két vízágyújával a Margit híd fa állványzatának kigyulladásakor is segítséget nyújtott, de riasztották már környezeti károk elhárításához is, például amikor olajszennyeződést kellett körülhatárolnia a Dunán. A Szent Flórián Tűzoltóhajó Újpest magasságában állomásozik a nap 24 órájában, a laktanyákban tartózkodó tűzoltójárművekhez hasonlóan, riasztás esetén két percen belül ki kell futnia. Sági János elmondta, működési területük a Duna fővárosi szakasza, de szükség esetén a folyó teljes magyarországi szakaszára is riaszthatják őket.