Kimentették az égő házból

Kimentették az égő házból

Tűzoltók

A középkorú férfi hétfő este szólt a szomszédoknak, hogy hagyják el házukat, mert magára fogja robbantani a lakását – mondta Fülöp Gergely, Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei főkapitányság sajtóügyeletese. A szomszédok értesítették a rendőrséget. Amikor a két körzeti megbízott megérkezett, a fenyegetőző házának már több szobája lángokban állt, és a rendőrök hallották, hogy ömlik a gáz a vezetékből.

Tűzoltóság

Azonnal elzárták az udvari mérőóra főcsapját, és értesítették a tűzoltókat, a mentőket, valamint a gázszolgáltató céget is. Közben megtudták, hogy két ember valószínűleg az égő házban van, ezért a keresésükre indultak. Az eltorlaszolt ajtón át a lakás egyik szobájába jutottak, ahol elzárták a gázpalackot, elfojtották a mellette, az ablakpárkányon rakott tüzet, és kihozták az ott fekvő férfit, akit átadtak a mentőknek.

Kiderült, hogy a házban lakó férfi édesanyja még a tűz meggyújtása előtt kimenekült az épületből. A lángokat végül a kisvárdai tűzoltók fékezték meg. Az ötvenkét éves férfi ellen, akit a pszichiátriára szállítottak a mentők, a rendőrség közveszély okozása miatt indított eljárást.