Feltételezett gyilkost fogtak a zsaruk

Feltételezett gyilkost fogtak a zsaruk

cellában

Horváth Lajos elmondta, hogy a 92 éves nőt nagykőrösi otthonában bántalmazták, értékeit elvitték, de a megszerzett vagyona “ezresekben mérhető”, a támadás viszont brutális volt. Varga Béla, az életvédelmi alosztály munkatársa azt mondta, hogy a tavaly szeptember 11-én elkövetett bűncselekmény a nő halálával nyereségvágyból elkövetett emberöléssé minősült. A tettesek a bejárati ajtó leemelésével jutottak be a házba, a nőt többször is megütötték, majd egy székhez kötözték és ott hagyták vérző fejjel. A tettesek kézre kerítésén 25 nyomozó dolgozott, akik az elmúlt hónapokban több bűnözői csoportot is felderítettek és további kilenc bűncselekményt oldottak meg, ebből három idős korúak sérelmére elkövetett rablás volt. Varga Béla közlése szerint a két gyanúsítottat DNS-minták alapján a héten fogták el. A 21 és 27 éves ceglédi férfiakat a bíróság előzetes letartóztatásba helyezte. A rendőrség vizsgálja, hogy a két feltételezett elkövető összefüggésbe hozható-e más bűncselekményekkel.