Fáklyákkal a békéért

Fáklyás menetet és imádságot tart a Szent Egyed Közösség ma Budapesten a békéért, azokért az országokért és népekért, amelyeket háború, erőszak sújt. Ezt mondta Tóth János Csaba, az Esztergom-Budapesti Főegyházmegye sajtóreferense az MTI-nek. A katolikus egyház hagyományosan minden év első napján tartja a béke világnapját.

Akatolikus Sant’Egidio (Szent Egyed) közösség január 1-jén világszerte valamilyen jól látható kezdeményezéssel csatlakozik Ferenc pápa béke világnapi felhívásához, amelynek címe: A testvériség a béke alapja és útja. Rómában a közösség által szervezett menet az Angyalvártól a déli Úrangyala imádságra érkezik a Szent Péter térre. Budapesten a közösség tagjai délután a Szabadság híd pesti hídfőjénél, Boldog Salkaházi Sára mártírhalálának helyénél, az emlékét őrző márványtáblánál gyülekeznek, majd fáklyákkal vonulnak végig a Váci utcán a Szent Mihály-templomig, ahol Halil Juszefnek, a Magyarországi Kopt Ortodox Egyház főesperesének vezetésével ökumenikus imaórát tartanak a világ békéjéért. 

Ferenc pápa világnapi üzenetében azt hangsúlyozta, a testvériség az emberlét lényegi dimenziója, annak hiányából és a “közöny globalizációjából” származik a világ megannyi baja, a háborúktól a szegénység növekedésén át a korrupcióig. “Ferenc pápa VI. Pál és Boldog II. János Pál nyomán leszögezi: nemcsak a személyek, hanem a nemzetek is hivatottak a testvériség szellemének megteremtésére. Hozzáteszi: a béke minden ember osztatlan javát alkotja. Meggyőződése, hogy a testvériség elősegítheti a szegénység leküzdését is” – áll az összegzésben.