Előzetesben a szigetszentmiklósi gyilkos

A bíróság elrendelte a szigetszentmiklósi gyilkosság gyanúsítottjának az előzetes letartóztatását vasárnap. A hírt a Budapest Környéki Törvényszék osztotta meg vasárnap.

A törvényszéki közlemény szerint a Budakörnyéki Járásbíróság nyomozási bírója elrendelte annak a férfinak az előzetes letartóztatását, akit emberöléssel gyanúsít a Pest Megyei Rendőr-főkapitányság. A járásbíróság a gyanúsított előzetes letartóztatásának végrehajtási helyéül az Igazságügyi Megfigyelő és Elmegyógyító Intézetet jelölte ki. A 31 éves gyanúsított március 1-jén a szigetszentmiklósi wellnesshotelben összeveszett a hotel alkalmazottaival. Az egyik ott dolgozó takarítónőt többször megütötte, aki belehalt a sérüléseibe. 

A bíróság álláspontja szerint a bűncselekmény körülményei, illetve a gyanúsított vallomása alapján szükséges az elmegyógyintézeti megfigyelése, ezért elrendelte a gyanúsított előzetes letartóztatását. A gyanúsított és védője fellebbezett a bíróság végzése ellen.